rna ado 1 szazalek

A ragadós száj- és körömfájás vírus elleni küzdelem a fertőzött telepeken véget ért, a védekezést ugyanakkor folytatni kell - jelentette ki az agrárminiszter az Állategészségügyi Operatív Törzs szombati ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

A veszélyhelyzet megszűnt, a vírus elleni küzdelem első szakasza ezzel lezárult. Az 1115 mintavétel több mint 70 ezer vizsgálata mind negatív eredményt mutatott, de a vírus 14 napig lappanghat. Az újbóli kitörés megakadályozása megköveteli a szabálykövetést, a fegyelmezettséget, az előírások szigorú betartását - hangsúlyozta.

A kormányzati kártalanítás segíteni fogja az állattartó telepek mielőbbi újraindítását, az állam átvállalja az ott dolgozók bérét az állami bérgarancia alap terhére, a gazdaságok egyéves hitelmoratóriumot kapnak - mondta a tárcavezető. A miniszter egyben vis maior helyzetet hirdetett, hogy a gazdáknak a kényszerhelyzethez kapcsolódó kérelmeikhez ne kelljen külön igazolásokat benyújtani, így a veszteségeiket a lehető legegyszerűbben lehessen enyhíteni.

Az érintett térségekben elkezdődött a sertések felvásárlása is, így a sertéstartókat sem érheti kár - fogalmazott. Nagy István értékelése szerint az operatív törzs határozottan és szervezetten látta el a feladatát, a vírus megfékezéséért pedig a védekezés minden résztvevőjének köszönetet mondott.

Az országos főállatorvos bejelentette, hogy az állategészségügyi hatóság folytatja a munkát, az érintett telepek zárlatát és a korlátozó intézkedéseket fenntartják.

 

Forrás: mti.hu

Képforrás: belvardgyulaizrt.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Összeütközött négy személygépkocsi Tatabánya határában, a Győri úton, azaz az 1-es főút...

2024. február 26. napján 05 óra 15 perc körüli időben Tatabányán egy parkolóban hátulról...

A húsvéti hosszú hétvégén az utasok és a közlekedési társaság együttműködése rendkívül hatékonynak...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.