rna ado 1 szazalek

Az amerikai kormányzat által az Európai Unióval szemben frissen kilátásba helyezett vámemelés újfent Brüsszel alkalmatlanságát bizonyítja - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy itt az újabb bizonyíték arra, hogy Brüsszel az alkalmatlanságával micsoda károkat okoz az európai gazdaságnak. "Brüsszel képtelen volt megállapodni Donald Trump elnökkel és az új amerikai adminisztrációval a vámokról" - húzta alá.

"Ez a helyzet, ami kialakult, egyértelműen káros és veszélyes Európa gazdaságára nézve. Ez most már a sokadik alkalom az elmúlt évek összevetésében, amikor az Európai Bizottság károkat okoz az európai gazdaságnak" - tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy időben kellett volna lépni, különösen miután a magyar kormány már az év eleje óta folyamatosan az Egyesült Államokkal szembeni vámterhek csökkentését kéri az Európai Bizottságtól, de erre nem került sor.

"Most itt van az eredmény. Az európai gazdaság számára újabb súlyos károkat okoztak. Az Európai Bizottság egészen egyszerűen nem alkalmas a feladatának az ellátására" - emelte ki.

Donald Trump amerikai elnök pénteken arról írt a közösségi oldalán, hogy nem vezetnek sehova az EU-val a tárgyalások. "Ezért azt javaslom, hogy 2025. június 1-jétől vezessünk be egyenesen 50 százalékos vámot az Európai Unióval szemben (…) Nagyon nehéz megállapodni az Európai Unióval, amely azzal az egyetlen céllal jött létre, hogy kihasználja az Egyesült Államokat a kereskedelem terén" - közölte.

 

Forrás/fotó: mti.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

Az esztergomi gyárban tett látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Magyar...

  Az idei évben 55 helyszínen találkozhatsz a szépségbusszal, legyen szó fesztiválokról,...

  Jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáskát gyűjt rászoruló gyermekeknek a PontVelem...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.