Augusztus 4-én, vasárnap emlékeztek meg Tokodon az 1942. július 31-én az Erzsébet-aknán bekövetkezett bányaszerencsétlenségben elhunyt bányászokról.

A szentmisét Kardos Mihály nyugalmazott plébános celebrálta a tokodi Szent Márton-templomban, majd a Szent Borbála szobornál, a bányakatasztrófák áldozatainak tiszteletére emelt emlékműnél folytatódott a megemlékezés.

„1942. július 31-e. A nap, amiért most itt vagyunk, amely megváltoztatta nagyon-nagyon sok család életét, amely oly sok asszony és gyermek emlékezetébe vésődött bele örökre és melyet nem engedünk a feledés homályába…” – hangzott el a helyszínen, mely bizonyítja: a 82 évvel ezelőtti, ötvenegy áldozatot követelő tragédia mély sebeket ejtett az emberek lelkében.

A megemlékezés kezdetén egy perces néma csenddel emlékeztek meg Glevitzky Istvánról, a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnökéről, aki hosszan tartó betegséget követően 2024. július 21-én elhunyt.

A jelenlévők Szladik Tibor zenetanár vezetésével elénekelték a Himnuszt, majd Bánhidi László polgármester köszöntötte a résztvevőket, köztük Erős Gábor országgyűlési képviselőt, majd elmondta, hogy minden évben augusztus első vasárnapján emlékeznek meg az áldozatokról. Kijelentette, hogy bár a bányászat Tokodon mára csak emlék, de egy olyan emlék, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban és amiről beszélni kell. Hiszen a tokodiaknak tudniuk kell, mit köszönhetnek a bányászatnak és bányászoknak.

Mráz László, a Dorogi Bányászati Szövetség Sárisápi Bányász Nyugdíjas Alapszervezetének elnöke felidézte: a 82 évvel ezelőtti sújtólégrobbanás volt a Dorogi-szénmedence legnagyobb bányaszerencsétlensége. 1942 augusztusának első vasárnapján 37 koporsó sorakozott a tokodi temetőben, körülvéve gyásszal, fájdalommal. A többi hősi halált halt bányászt a lakóhelyükön temették el.

A megemlékezésen Ocsovai Ferenc és Szepesi Zsuzsanna tokodi költők elszavalták egy-egy saját versüket, majd következett a koszorúzás. Az önkormányzat nevében Bánhidi László és Erős Gábor koszorúzott, majd elhelyezték a Dorogi Bányász Szakszervezet, a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, a Tokodi Mesevár Óvoda, az Együtt Tokodért Egyesület, a Tokodi Gazdakör, a Tokodi Csillagfény Mazsorett Csoport, a Barátság Nyugdíjas Klub, az Őszirózsa Nyugdíjas Klub, a Tokodi Polgárőr Egyesület és a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület virágait.

A megemlékezés végén a résztvevők elénekelték a Kék Nefelejcs Nótakör vezetésével a Tokodi Himnuszt, majd a Bányászhimnuszt.

 

Forrás: Walczer Patrik

 

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.