Öt év alatt 718 álláskereső munkához jutását, munkahelyének megőrzését, új szakma elsajátítását segítette az a 899,83 millió forint Európai Uniós támogatás, amely a „Komárom-Esztergom Megyei Foglalkoztatási Paktum együttműködés megerősítése 2018-2020” című, TOP-5.1.1-16-KO1-2018- 00001 azonosító számú pályázat révén vált elérhetővé vármegyénkben.

Zárásához érkezett a Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal és a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. konzorciumában megvalósított Komárom-Esztergom Megyei Foglalkoztatási Paktum együttműködés megerősítése 2018-2020 című, TOP-5.1.1-16-KO1-2018-00001 azonosító számú pályázat.

A 2018 novemberében indult Európai Szociális Alapból és hazai társfinanszírozásból megvalósuló projekt a vármegyében élő hátrányos helyzetű munkanélküliek, inaktívak foglalkoztatásba helyezését segítette, és támogatta azokat a vállalkozásokat is, akik munkaerőigényeiket, vagy annak egy részét a programba vont álláskeresőkkel elégítették ki.

A 899 830 849 forint uniós támogatás révén 2023. október végéig 718 hátrányos helyzetű álláskereső, inaktív személy került be a programba, ebből 601 fő jutott munkához és számos, többségében mikro-, kis- és középvállalkozás kapott foglalkoztatási támogatást. A támogatás révén elindult 268 új egyéni vállalkozás szintén hozzájárult a foglalkoztatás bővítéséhez. A projekt keretében 52 fő új szakmát tanulhatott, a hátrányos helyzetű álláskeresők munkahelyi beilleszkedését pedig mentorok is segítették.

A munkaerőpiaci programot a megyei foglalkoztatási fórum által elfogadott középtávú megyei foglalkoztatási stratégia és akcióterv felülvizsgálata alapozta meg, melyet a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. készített el.

A 2023. október 31-én zárult pályázat Európai Uniós támogatás és hazai társfinanszírozás felhasználásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A projektről bővebb információt a www.kemoh.hu oldalon olvashatnak.

Megosztás

Cikk ajánló

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. november 29-én...

A Török Köztársaság megalakulásának és a magyar-török diplomáciai kapcsolatok felvételének 100....

Adománygyűjtés, gitáros hálaadó szentmise, nyári táborok, közösségépítő kirándulások és persze...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
2500 Esztergom, Perc u. 3.
+36 (30) 140-06-03
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.