A MÁV-START jegykiadó automatáinak megrongálása súlyos kárt jelent a vasúttársaság és az utasok számára. A sérült vagy tönkretett készülékek javítása több milliós költséget jelent, és ez idő alatt az utasok sem tudják ezeket használni.

A MÁV-START szorosan együttműködik a rendőrséggel a bűncselekmények számának csökkentése, a tettesek kézre kerítésének érdekében. Ennek köszönhetően sikerült most elkapni ezt az elkövetőt is, aki a jegykiadó automaták rongálásával, több mint 27 millió forint kárt okozott.

A MÁV-START jegykiadó automatáit érintően az elmúlt két évben évi több mint 50 eset történt, évi 10-12 millió kárt okozva. Idén sajnos romlik a tendencia, már 16 bejelentés érkezett, közel 31 millió forintos kárértékben.

Ezek a bűncselekmények az okozott kár mértékétől függően kártérítési kötelezettséget vagy akár szabadságvesztést is vonhatnak maguk után. A vasúttársaság és a hatóságok közös munkájának köszönhetően sikerült most elkapni ezt az elkövetőt is, aki a jegykiadó automaták hatszori rongálásával több mint 27 millió forintnyi kárt okozott a vasúttársaságnak idén. Dr. Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója ünnepélyes körülmények között mondott köszönetet a rendőrség és a MÁV-START munkatársainak, akik az elkövető elfogásában fontos szerepet játszottak.

A vasúttársaság minden egyes rongálás esetén rendőrségi feljelentést tesz.

 

Forrás: MÁV-VOLÁN-csoport

 

Megosztás

Cikk ajánló

Európa urai úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút, kerül, amibe kerül. "Majd...

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat...

A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek, de minden...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.