Ma indul Splitbe az idei első Adria InterCity
Budapest, 2024. június 18. – Kedden este startol Budapestről Splitbe az idei első Adria InterCity. Az első közel teltházzal közlekedik, de augusztus második feléig szinte mindegyik Adria InterCitynek magas a kihasználtsága. A fekvőhelyes kocsik esetében 85-90, a hálókocsiknál 70 százalék körüli a foglaltság a jelenlegi adatok alapján. Az elővételi jegyértékesítés tavaszi indulása óta a MÁV-START legnépszerűbb nemzetközi nyaralójáratára már 8300 jegy elfogyott, amely a tavalyi összes jegyeladás, azaz a közel 14 ezer jegy több mint felét teszi ki. Azoknak, akik a szeptember 30-ig közlekedő járattal jutnának el a horvát tengerpartra, leginkább az augusztus 20. utáni indulási napokat érdemes megcélozniuk, ezen időszakra még akár kedvezményes jegyeket is találnak.
Utasaink számára fontos információ, hogy június 22. és 27. között 30-50 perccel nő az Adria IC-k menetideje, mert egy horvátországi pályakarbantartás miatt kerülővel közlekednek egy szakaszon.
Az éjszakai vonatok alapvető szerepet játszanak a nemzetközi városi turizmus, és a nyaralójáratok erősítésében Európában, az utasaik száma évről évre jelentősen nő. A MÁV-START által a nyári szezonban Budapest és Split között üzemeltetett Adria InterCity népszerűsége is évről évre fejlődik, egyre többen választják ezt a vonatot a nyaralásukhoz, tavaly már közel 14 ezren utaztak vele.
A 2022-ben a Lonley Planet Európa 10 legszebb vonatútja közé választott Adria InterCityre az elővételi jegyértékesítés tavaszi indulása óta már a tavalyi teljes szezon jegyfogyásának több mint felét elértük, 8300 ezer jegyet vásároltak utasaink. A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel plusz egy fekvőhelyes kocsiba vásárolhatnak jegyet az utasok, már az első indulástól kezdődően, június 18-tól bővült a férőhelyek száma.
Az egyik legnépszerűbb éjszakai vonatunk foglaltsága július végéig a fekvőhelyes részben 90 százalék körüli, míg a hálókocsiknál ez az arány 80 százalékos. A legtöbb jegyet Budapest–Split viszonylatra, a hatszemélyes fekvőhelyes családi fülkékbe vásárolták, több mint két ezret. A foglalt helyek 45 százaléka a hatszemélyes, több mint harmada a négyszemélyes fekvőkocsikba, míg negyede a hálókocsikba szól. Akik augusztusban vagy szeptemberben tervezik meglátogatni a horvát tengert vonattal, számukra jó hír, hogy még kedvezményes helyek is elérhetők.
Hosszabb menetidő egy horvátországi vágányzár miatt
- A június 23/24-i és 25/26-i közlekedési napokon az Adria InterCity (1204) a horvátországi szakaszán (14204 számmal) kerülő útirányon, Murakeresztúr–Kotoriba–Varaždin–Zabok állomáson át közlekedik, Splitbe 9:49 helyett 10:40-kor érkezik. A vonat Murakeresztúron is megáll.
- A június 22/23-i, 24/25-i és 26/27-i közlekedési napokon a Magyarországra tartó Adria IC (1205) a horvát szakaszán (14205 számmal) kerülő útirányon, Zabok–Varaždin–Kotoriba–Murakeresztúr állomáson át közlekedik. A vonat Murakeresztúron is megáll, Magyarországon az eredeti menetrendnél várhatóan 30 perccel később közlekedik, a Keletibe 10 óra után érkezik.
Ugyanezen horvátországi vágányzár június 21-től 29-ig érinti a Déli pályaudvarról Zágrábba 15:35-kor és a Zágrábból Budapestre 16:35-kor induló (201-es és 204-es számú) Agram nemzetközi InterCityk (IC 201, IC 204) közlekedését is: módosul a menetrendjük, továbbá eltérő napokon és szakaszokon pótlóbusz szállítja az utasokat. Erről a MÁVINFORM oldalán tájékozódhatnak utasaink. (Hirdetmény)
Jegyvásárlás
Az utasok közel fele-fele arányban váltják meg a jegyüket a pénztáraknál vagy online, ez utóbbi módon az Elvira felületén (jegy.mav.hu) vásárolhatnak jegyet az Adria IC-re.
Háttér-információk:
Az Adria InterCity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem. A járat minden kocsija légkondicionált, a fülkékben pedig konnektorok is találhatók.
Az Adria IC a Keleti pályaudvarról 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd a Dinári-hegységben a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe, ahová 9:49-kor érkezik. A vonat visszafelé Splitből 17:54-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Az Adria IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.
A családoknak, baráti társaságoknak a fekvőhelyes kocsik 4 vagy 6 ágyas fülkéi jelentenek kedvező árú, de mégis kényelmes és biztonságos alvási lehetőséget, míg a párokat és a kisebb családokat az 1-3 ágyas hálókocsi-fülkékben egy különleges gördülő szállodai szoba élménye várja. Minden utasunkat este ásványvízzel, reggel pedig meleg itallal és reggelivel várjuk – a hálókocsiban utazók pedig többféle reggeli menü közül választhatnak, melyet az étkezőkocsiban is elfogyaszthatnak. A kocsik utaskísérői a teljes út során gondoskodnak az utasok kényelméről és biztonságáról, és további ételek és italok is vásárolhatók náluk. Az étkezőkocsiban forinttal, euróval, bankkártyával, valamint Magyarország területén valamennyi SZÉP-kártyával is lehet fizetni.
Az út során folyamatosan nyitva tartó étkezőkocsin meleg vacsorával és reggelivel, valamint széleskörű italválasztékkal várjuk utasainkat Kiváló helyszín lehet késő esti beszélgetésekre az aludni szándékozó utastársak zavarása nélkül. Reggel a tengerhez közeledve reggelihez terített asztalokkal fogadjuk az utazókat. Étlapunkon változatos reggeli-kínálat található.
A csendes futású kocsikból álló járaton mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szolgáltatást, akár a kedvező ár, akár a minőség a legfontosabb. A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól, a pároknak és a kisebb családoknak kényelmesebb egy-, két- és háromágyas hálókocsi-fülkékbe már 88 eurótól foglalhatók jegyek.
Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára a már 6-15 éves korú gyerekeknek is igénybe vehető, 30 eurótól elérhető gyerekjegyeknek köszönhetően. A nagyobb családoknak, csoportoknak, baráti társaságoknak privát fekvőhelyes fülkét foglalhatnak 3-6 utas számára, akár 256 euróért.
Az Adria InterCity hálókocsijában utazó utasok a Keleti pályaudvaron igénybe vehetik a Prémium várót is, ahol díjmentesen fogyaszthatnak harapnivalókat és szendvicseket, továbbá üdítőitalokat, valamint a vonat közlekedési ideje alatt idén is kapható lesz a népszerű Adria-koktél is.