A hazai folyók vízgyűjtő területeit szélsőségesen csapadékos időjárás jellemzi, az észak-nyugati szomszédainknál a szeptemberi történelmi árvízzel fenyegető helyzet Magyországon is kihívások elé állítja a vízügyi szakembereket és a közlekedési szolgáltatókat. A MÁV-VOLÁN-csoport felkészül a rendkívüli helyzetre, a változásokról folyamatos tájékoztatást nyújt a nyilvánosságnak. Arra kérjük utasainkat, főleg az árvizek és heves viharok által érintett területeken, hogy a következő napokban ne megszokásból kezdjék meg utazásukat, kövessék figyelemmel a közlekedési szolgáltatók hivatalos tájékoztatását a MÁV honlapján, a MÁVINFORM Facebook oldalán, a MÁV applikációban és a Volánbusz weboldalán.

Folyóink vízszintje napról napra nő, az árvíz hatásai a szárazföldi közlekedésre is kihatnak a párhuzamos szakaszokon. A vasúti és a közúti menetrendszerinti közlekedést nem feltétlenül csak az áradó folyók, hanem a napokban tapasztalható rendkívül csapadékos időjárás is befolyásolhatja: az erős szél és a hirtelen átvonuló viharok okozta fakidőlések, felsővezeték-sérülések miatt fennakadásokra kell számítani. A vasúttársaság szakemberei folyamatosan egyeztetnek az árvízi védekezésben résztvevő szervezetekkel, hatóságokkal. A belföldi vasúthálózaton kialakuló fennakadások esetén az ország több pontján pótlóbuszok állnak készenlétben, a forgalom átszervezését szükség szerint megkezdik.

Fennakadás a nemzetközi közlekedésben:

Magyarországtól nyugatra több országban a vasúti közlekedés akadozik, több területen szünetel.Ausztria felé jelenleg a Budapest–Bécs közötti vonatközlekedés folyamatos, Bécstől nyugatra azonban az ÖBB adta jelenlegi információk szerint legalább hétfő délig szünetel a vonatforgalom, ezért az ÖBB azt javasolja, hogy keddig ne utazzanak vonattal Ausztriába, illetve Ausztriából és Ausztrián keresztül. A Budapest-Bécs viszonylaton közlekedő nemzetközi vonatok esetleges kimaradása esetén a MÁV-START a vonatokat belföldön motorvonattal pótolja.

Vasárnap este a Budapestről Ausztrián át, Németországba, illetve Svájcba induló, illetve hétfő reggel onnan érkező Kámán Imre EuroNight (EN 462, EN 463) csak a magyaroroszági szakaszán, a Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedik.

Azok az Ausztriába tartó utasok, akik szeptember 12-ig vásárolták meg jegyüket a szeptember 13-15. közötti időszakra, ők szeptember 12. és 18. között használhatják fel a jegyeiket. A későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítjük vissza vagy cseréljük ki. A fenti időszakban bármelyik Ausztriát érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel,- járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állít ki a vasúttársaság.

Az Almásfüzitő–Esztergom vonal változásai: 

Vasárnap délutántól a Duna áradása miatt a KomáromEsztergom vonalon az S74-es vonatok helyett már pótlóbuszok közlekednek, mivel a vasútvonal egy szakaszon a parton halad, így az a vízügyi védmű részét képezi. Ezt a részt így átadjuk a hatóságoknak, hogy az árvízi felkészüléshez szükséges óvintézkedéseket megtehessék.

A Volánbusz járatait érintő változások:

Az előrejelzések szerint a Szentendrei-szigetre (Szigetmonostorra) vezető kompok és révek kedden leállnak, ezeket a Volánbusz a tahi hídon át pótolja busszal, azaz a 894-es Tahitótfalu – Pócsmegyer – Tahitótfalu vonal járatai helyett 896-os jelzéssel, Tahitótfalu – Pócsmegyer – Szigetmonostor – Pócsmegyer – Tahitótfalu útvonalon közlekednek a buszok, az üzemidőt a rév menetrendjének megfelelően kibővítve. A Duna esztergomi tetőzése a 111-es, 10-es és 11-es út forgalmának korlátozásával járhat, érintheti az erre közlekedő buszjáratokat. Győrben a helyijáratok a rakpart lezárása miatt már terelőúton járnak.

A vasárnap reggeli, délelőtti időjárás okozta, főleg a Dunántúlt érintő forgalmi változásokról a MÁVINFORM híradása folyamatosan frissül: https://www.mavcsoport.hu/mavinform/idojaras-miatti-valtozasok-dunantuli-vonalakon

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.