Várható forgalomkorlátozások a Tour de Hongrie ideje alatt

Május 18-án, vasárnap Esztergomba érkezik a 46. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny. Cikkünkben kigyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat és az útlezárásokat.
A versenyről
A Tour de Hongrie teljes távja idén 885 km, mely alatt több mint 7000 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a versenyzőknek. Az útvonal 101 településen halad át, a főváros mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket érinti. A május 14. és 18. között zajló verseny 5 szakaszban valósul meg: három etapja a sprintereknek, egy pedig a hegyek specialistáinak kedvez, míg a mindent eldöntő ötödik szakasz az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan lesz.
Etyek-Esztergom szakasz (170 km)
Rajt: 2025. május 18. (vasárnap) 12:00, Etyek, Körpince utca
Befutó: 16:05, Esztergom, Bazilika
Szintemelkedés: 1960 m
Együttműködő partnerek: Etyek Nagyközség Önkormányzata, Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata
Leginkább egy belga egynaposra emlékeztet a százéves Tour de Hongrie mindent eldöntő, utolsó etapja. A versenyzők Etyekről indulva érkeznek meg a Pilis emelkedőire, ahol háromszor is le kell küzdeniük Pilisszántó embert próbáló emelkedőjét (2. kategória; 1,8 km; 9%). A harmadik kör végeztével aztán Esztergom felé fordulnak, ahol egy nyolc kilométeres körpálya vár rájuk – benne egy 1,1 km hosszú, helyenként 8%-os meredekségű macskaköves szektorral. 2,5 kör megtételét követően a Bazilika előtt zárul a jubileumi Magyar Körverseny.
Esztergom negyedik alkalommal szerepel kiemelt városként az útvonalban – harmadszor befutóként. 2019-ben az olasz Manuel Belletti nyert itt és alapozta meg összetett elsőségét. 2020-ban a verseny Nagy Rajtja és az 1. szakasz befutója is a Bazilika előtt zajlott – az etapot a baszk Jon Aberasturi nyerte.
Útlezárások Esztergomban és a térségben
A karaván tervezetten 14:46-kor, míg a versenyzők 15:16-kor lépnek be Komárom-Esztergom vármegyébe Leányvárnál. Dorogra 14:49 és 15:19-kor, Esztergom-Kertvárosba 14:53 és 15:23, míg Esztergomba 14:58 és 15:28-kor érkeznek meg. Az Esztergomi Bazilikánál két sprint futam is lesz, az egyik 15:42-kor, míg a másik 15:52-kor.
Mielőtt a mezőny az egyes településeken áthaladna, előtte nagyjából 30 perccel zárják le az érintett útszakaszokat, majd a mezőny elhaladását követően 10 perccel később ismét átadják a forgalomnak. Esztergomban a verseny útvonalán 15:00 és 16:05 között teljes útzár lesz érvényben (08:00 és 16:05 között a megállás is tilos lesz), azonban a célterületeket már korábban lezárják, ezt külön térképen jelzik a szervezők:
Forrás: esztergom.hu
Képforrás: velovecycling.com