rna ado 1 szazalek

 

A vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre. A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága - tájékoztatta a Mávinform hétfőn az MTI-t.

A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar - amiről mi is beszámoltunk - az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos, katasztrófa közeli károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

katasztrófaKatasztrófa sújtja az ország több pontját a vihar miatt
Forrás: MW/Archív

 

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Így védekezik a katasztrófa ellen a MÁV

Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ

 - írták.

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni. Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik. Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek - áll a közleményben.

 

Forrás, képforrás: kemma.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  A vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását...

  A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év...

  Elsőfokon hét év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki haragjában egy járókelőt akart...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.