A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben vádat emelt negyvennyolc elkövetővel szemben.
A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító férfi társaival 2020-2021. évet megelőző időben létrehozott egy több gazdasági társaságból álló többszintű céghálózatot, melynek szolgálatásait a felső, harmadik szinten lévő, megrendelő cégek vették igénybe, többek között annak érdekében, hogy elkerüljék a ténylegesen a saját társaságuk munkavállalói utáni járulékfizetést. Mindezeken túlmenően a bűnszervezet tagjai a középső szinten álló társaságok nevében, a foglalkoztatottak névleges átvétele nélkül is állítottak ki a megrendelő cégek részére fiktív számlákat. A bűnszervezet tevékenysége a költségvetést károsító bűncselekmények elkövetése során közel 40, köztük több Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű, gazdasági társaságot érintett. Az elkövetők tevékenységükkel 2 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének.
A bűnszervezetet irányító férfi a bűncselekményekből több, mint 400.000.000 millió forint vagyoni haszonra tett szert.
A főügyészség negyvennyolc személlyel, köztük a bűnszervezet nyolc tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. Az ügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben egy kivételével végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A többi elkövetővel szemben végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztések kiszabására tett indítványt. A főügyészség a bűnszervezet négy tagjával és további hat elkövetővel egyezséget kötött. A vádiratban összesen 600 millió forintot meghaladó mértékű vagyonelkobzást is indítványozott a főügyészség.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy megkezdjük az Esztergom Megyei Jogú Város...
Jelentős egészségügyi fejlesztés valósul meg a térségben: hamarosan mammográfiás szűrőgép érkezik...
Húsvéthétfőn idén sem maradtak szárazon a sárisápi lányok és asszonyok: a Sárisápi Önkéntes...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.