Ítélet az ácsi szórakozóhelyen gáz-riasztópisztollyal lövöldöző férfi ügyében
A Komáromi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletével a vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés súlyosításáért jelentett be fellebbezést, míg a vádlott három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
A megállapított tényállás szerint a vádlott 2022. november 12-én egy ácsi szórakozóhelyre indult, ahová magával vitte az engedéllyel tartott gáz-riasztópisztolyát is. A sértett az ismerőseivel szintén ott tartózkodott, majd hajnalban kimentek a szórakozóhely elé dohányozni. Az ittas állapotú vádlott ekkor odament az általa nem ismert, az utcán beszélgető sértetthez és társaihoz, majd minden előzmény nélkül belekötött a sértettel lévő egyik személybe, trágár szavakkal szidalmazta és megveréssel fenyegette őt. A sértett az ismerősének védelmére kelt és a magatartásának abbahagyására szólította fel a vádlottat, aki ekkor arcon ütötte a sértettet, majd néhány lépést hátrált, és a ruházatából elővette a gumilövedéket is kibocsátó gáz-riasztópisztolyát, azzal megcélozta a tőle mintegy 2 méter távolságra álló sértett fejét és négy lövést adott le. A fegyverből kibocsátott gumilövedékek közül legalább kettő a sértett arcát találta el, melynek következtében a férfi 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, a bántalmazás azonban súlyosabb sérülés, maradandó látáskárosodás okozására is alkalmas volt.
Forrás: Tatabányai Törvényszék