Költségvetési csalás bűntette ügyében 10 vádlottal szemben született ítélet az előkészítő ülésen
A Tatabányai Törvényszék a költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége, közokirat hamisítás bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen a 48 vádlottból 10 vádlottal szemben hozott ítéletet. A bíróság a II., III. és V. rendű vádlottakat 1 év börtönbüntetésre, 1 millió forint pénzbüntetésre, 1 év közügyektől eltiltásra, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 500.000-2 millió forint közötti pénzbüntetésre, két vádlottat 1 millió forint, míg egy vádlottat 5 millió forint pénzbüntetésre ítélt. Az ítélet jogerős.
Az eddig megállapított tényállás szerint a bűnszervezetet irányító férfi társaival 2020-2021. évet megelőzően létrehozott egy többszintű, összehangolt, konspiratívan működő, vagyonvédelmi, takarítási, futárpostai tevékenységet nyújtó céghálózatot, melynek szolgáltatásait a felső, harmadik szinten lévő, megrendelő cégek vették igénybe. Ez annak érdekében történt, hogy a munkaerő-kölcsönzés fordított adózási jellegét kikerüljék, az általuk irányított társaságok jogosulatlanul jelentős összegű levonható ÁFÁ-hoz jussanak, valamint elkerüljék a munkavállalók utáni járulékfizetést. A többszintű számlázási láncolat kialakítása azt a célt szolgálta, hogy a megrendelők adóelkerülő magatartása a külvilág számára rejtve maradjon, az a törvényes működés látszatát keltse.
A bűnszervezet tevékenysége során közel 40, köztük több Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű gazdasági társaságot érintett. A vádlottak tevékenységükkel 2 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének. A bűnszervezetet irányító férfi a bűncselekményekből több, mint 400 millió forint vagyoni haszonra tett szert.
Forrás: Törvényszék