Részegen támadt a járókelőkre a tatabányai bevásárlóközpontnál
A Tatabányai Járásbíróság garázdaság vétsége miatt indult ügyben büntetővégzésében döntött azzal a férfivel szemben, aki ittas állapotban két férfit és egy nőt támadott meg. A bíróság a vádlottal szemben jogerősen 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki.
A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét, valamint külön magatartási szabályként előírta, hogy a vádlott vegyen részt indulatkezelési tréningen.
A megállapított tényállás szerint a részeg férfi 2023. május 28-án a tatabányai bevásárló központ bejáratánál állókat sértegette, egy férfit ruházatánál fogva rángatott, belerúgott, aki ettől a földre esett, és amikor felállt, hasba rúgta. Ezután a vádlott egy másik vétlen férfit is többször megütött. Ekkor egy padon ülő nő felszólította a cselekménye abbahagyására, mire a férfi a nőt becsmérelte, ököllel fejen ütötte, amitől a nő a földre esett, közben a feje tetején lévő szemüvege is leesett, vérző sérülést okozva neki a fején. A nő a támadója megbüntetését nem kérte.
Az egyik férfi a nő segítségére sietve a vádlott elé állt, ezért a vádlott őt arcon ütötte és belerúgott. A vádlott ezután a bevásárlóközpontba ment, ahol a támadása elől menekülő férfit észrevette, ismét neki támadt, megrúgta, melytől mindketten a földre estek, majd miután a vétlen férfi a földről felkelt, a támadó hátba rúgta.
A két megtámadott férfinek sérülése nem keletkezett.
Forrás: Tatabányai Törvényszék