TÁJÉKOZTATÁS ISMÉTELT HIBAJAVÍTÁSI MUNKÁRÓL – NYERGESÚJFALU, LÁBATLAN, SÜTTŐ 06.16.

Tegnap este a korábbi csőtörés elhárítása a jelzetteknek megfelelően lezárult, a rendszer óvatos – alacsony nyomás melletti – feltöltése megkezdődött és a tervezetteknek megfelelően haladt, a tűzcsapok zömén megjelent már a víz.
Éjszaka azonban a Duna és a 10. sz. főút közötti, 300-as csövön újabb törés keletkezett, amelynek következtében a hálózatot sajnos ismételten le kellett zárnunk. Munkatársaink haladéktalanul kivonultak a helyszínre és megkezdték a hibaelhárítást. A munkálatok időtartama minimum 4-5 órára becsülhető, amennyiben egyéb nehezítő körülmény adódik, úgy akár tovább is húzódhat.
Előre láthatólag a mai nap első felében már részleges, majd a fogyasztás növekedésével teljes szolgáltatáskiesés várható a településeken, az ellátás fokozatosan tud majd helyreállni. Amint konkrétabb információkkal rendelkezünk a beavatkozás várható befejezéséről, ill. a szolgáltatás helyreállításáról, frissítjük a tájékoztatásunkat.
Az ivóvizet az eddigiekhez hasonlóan vízszállító autóval fogjuk biztosítani.
Tisztelt Felhasználóink!
Az elmúlt napok nyilvánvalóan komoly nehézséget okoztak mindenkinek. Ennek ellenére igyekeztünk a helyzetet az önkormányzatokkal és egyéb szereplőkkel összefogva megfelelően kezelni, amelyet most folytatnunk kell. Mindezt segítette a lakosság részéről is megnyilvánuló – a nehéz helyzet ellenére is – higgadt és a legtöbb esetben támogató hozzáállás, szolidaritás.
Munkatársaink továbbra is mindent elkövetnek a helyzet megoldása érdekében, ebben kérjük további megértésüket és támogatásukat, amelyet ezúton is köszönünk!
Forrás, képforrás: edv.hu