Egészségügyi szakembereknek indítanak ingyenes szakmai és mentális jóllétet támogató programot

Egészségügyi szakembereknek indítanak ingyenes szakmai és mentális jóllétet támogató programot
A Koraszülöttekért Országos Egyesület idén újra ingyenes szupervíziós programot indít többek között ápolóknak, védőnőknek, gyógytornászoknak, pszichológusoknak és minden olyan szakembernek, aki a koraszülött ellátásban dolgozik. A jelentkezéseket 2025. március 31-ig várja az Egyesület.
„Közösségünk számos szakembernek hálás, de leginkább a koraszülött osztályokon dolgozó ápolóknak, orvosoknak, hiszen ők az első pillanattól kezdve óvják és segítik a babákat, amikor még a szülők nem lehetnek mellettük, emiatt nap mint nap hatalmas fizikai és lelki megterheléssel szembesülnek. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy rájuk is gondoljunk, hiszen nem mindennapi hivatás, amit ők végeznek, életeket mentenek, mi pedig szeretnénk segíteni őket abban, hogy ezt a hivatást hosszú távon is kiegyensúlyozottan és elhivatottan gyakorolhassák. – nyilatkozta az ingyenes program indítása kapcsán Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke.
Az Egyesület elsősorban ápolók, védőnők, gyógytornászok, pszichológusok, neonatológusok (újszülöttgyógyászok) és minden olyan szakember számára javasolják a jelentkezést, akik a koraszülöttek ellátásában vesznek részt.
Az online, kiscsoportos szupervíziós programra 2025. március 31-ig az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen várja a jelentkezéseket a Koraszülöttekért Országos Egyesület
Forrás: PEERS PRESS
Képforrás:istockphoto.com