rna ado 1 szazalek

Csodatévő vitamin, amit télvíz idején receptre írna fel a tatabányai háziorvos. Kiderült, hogy hazánk teljes éves ellátása több milliárdos kiadást vonna maga után de a megfelelő D-vitamin pótlással kétszer ekkora összeget lehetne megtakarítani. 

D-vitamin az egyik legősibb vegyülete a szervezetünknek. A szükséges adaghoz nincs szükség másra, mint hogy napfény érje a bőrünket. A D-vitamin hiány tehát télen és tavasszal a legjellemzőbb

Ez az a vitamin, amit receptre írna fel a tatabányai háziorvos is, dr. Csák Ferenc és ez az, amiről a promotions. hu csodavitaminként számolt be. Cikke egy podcast alapján íródott, amelyben dr. Lakatos Péterrel, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának professzorával Friderikusz Sándor beszélgetett.

A D-vitamin alapvető hatása a sejtosztódást lassító és a sejtspecializálódást elősegítő hatás. Ha a kettőt összerakjuk, azt úgy is lehet mondani, hogy daganatellenes hatás. Azok körében, akik nem voltak D-vitamin hiányosak, a Covid-fertőzés is kevésbé súlyosan zajlott le, és a halálozás kisebb volt

– mondta dr. Lakatos Péter. Majd hozzátette, hiába élünk magas napsütéses óraszámú területen, ha teljesen elfedjük bőrünket a nap elől. Példát is mondott: az arab országokban élők esetében még nagyobb a D-vitamin hiány, főleg nők körében. 

Hiába a napi tizenkettő órán át tartó napsütés, de nem éri a bőrüket. Például, Szaúd-Arábiában a nők körében gyakorlatilag 100 százalékos a D-vitamin hiány.

A D-vitamin milliárdos költség lenne

Dr. Lakatos Péter számításokkal támasztotta alá, hogy az ősztől tavaszig tartó időszakban mennyibe kerülne a lakosság ellátása a megfelelő készítménnyel annak érdekében, hogy ne jelenjenek meg a D-vitamin hiánnyal kapcsolatos betegségek, mondhatni az egészséges életmód egyik fontos része.

Hazánkban a lakosság teljes D-vitamin ellátása körülbelül 10 milliárd forint lenne éves szinten, de cserébe több mint 200 milliárdot lehetne megspórolni. Mindenkinek szeptembertől májusig kéne szedni D-vitamint

– fogalmazott a SOTE professzora.

Forrás: Kemma

Képforrás: shutterstock

Megosztás

Cikk ajánló

Az esztergomi gyárban tett látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Magyar...

  Az idei évben 55 helyszínen találkozhatsz a szépségbusszal, legyen szó fesztiválokról,...

  Jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáskát gyűjt rászoruló gyermekeknek a PontVelem...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.