A gyógyítás mellett a családbarát szemlélet terén is példaértékű munkát végez a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház, amely idén elnyerte a Családbarát kórház díjat - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány pénteken az MTI-vel.
Az alapítvány és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) immár hetedik alkalommal díjazta a családbarát egészségügyi intézményeket; kórházat, kórházi osztályokat, magánegészségügyi intézményeket, valamint kórházi innovációkat. A díjakat az MKSZ XXXVII., Mátraházán tartandó kongresszusán adták át.
A zsűri indoklása szerint az Uzsoki utcai Kórház példaértékű módon képviseli a családbarát szemléletet az egészségügyi ellátásban; az 1445 embert foglalkoztató kórház 17 osztályán - köztük a neonatológiai osztályon - olyan átfogó családbarát stratégiát valósít meg, amely egyszerre szolgálja dolgozói munkája és magánélete közötti egyensúlyt, valamint a betegek és hozzátartozóik testi-lelki jóllétét.
- ismertették.
A kórház számos civil szervezettel és már gyógyult betegekkel is együttműködik a közösség erősítése érdekében. Munkatársaik testi-lelki egészségét ingyenesen használható tornaterem, szauna, masszázs és bérelhető kerékpárok, valamint az egy éves, egészségmegtartó, betegséget megelőző UzsokiFit program is támogatja, bizonyítva, hogy az Uzsoki Utcai Kórház számára a gyógyítás mellett a családok boldogulása is szívügy - írták.
A közlés szerint az MKSZ és a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány tavaly óta a magánegészségügyi intézményeket is díjazza.
A Családbarát kórházi innováció közönségdíját idén a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház és Tudományegyetem Oktató Kórháza kapta, amely ingyenes, 8 alkalmas szülésfelkészítő tanfolyamot kínál leendő szülők számára. A személyes részvétellel zajló programot elismert szakemberek - orvosok, pszichológusok, szülésznők és mentőszolgálati szakértők - vezetik, biztosítva a résztvevők számára a hiteles, naprakész információkat.
2018 óta már 102 Családbarát kórházi osztály elismerő címet osztottak ki 34 kórházból az ország egész területéről. Ebből idén tizenhárom osztály kapott elismerést - közölték.
Forrás: MTI.hu
Képforrás: rtl.hu
A MÁV Személyszállítási Zrt tájékoztatása szerint 2026. április 17-én 19:00-tól április 20-án...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2026. április 1-én 9:00 és 13:00 óra között a kivitelező...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.