Az izraeli bombázások válogatás nélkül ölnek civileket a Hezbollah csoport elleni támadásik során.

2024 Szeptember 23-án váratlanul Izrael bombázó támadásokat indított Libanon ellen, ezek a támadások már az első napon belül legalább több mint 350 áldozattal jártak, összehasonlítás képpen, a 34 napig tartó 2006-os libanoni háború feltehetően 1191 libanoni civil áldozattal járt. A 2024-es bombázásokat kettő izraeli terrortámadás előzte meg, ahol távvezérléssel kézi rádiókat robbantottak fel, több ezer -főleg civil- lakos számára sebesülést okozva. A mai támadásra válaszul a Hezbollah csoport rakétatámadást küldött izraeli katonai központokra, drónokkal pedig támadást mért kereskedelmi kikötőkre. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége ülésezik és igyekszik a helyzet csillapítására. Az Amerikai Egyesült Államok is felszólította Izraelt a támadások abbahgyására, bár kijelentette, hogy megnövelte a régióban állomásozó katonái számát, és hogy szükség esetén megvédi Izraelt. Ekközben a gázai övezetben, a Gázai Egészségügyi Minisztérium jelentései szerint az elmúlt 24 órában legalább 50 embert -főleg civilt- ölt meg az izraeli katonaság több támadás keretén belül. Ciszjordánia területén az izraeli haderők tüzet nyitottak a Fawwar menekült táborban, legalább 4 menekültet eltalálva, akik között 1 kritikus állaptban van.

Forrás: Aljazeera, Wikipédia: 2006 Lebanon War

Képforrás: Aljazeera

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.