rna ado 1 szazalek

 

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET - közölte a Magyar Államkincstár csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Hangsúlyozták: 

a kormány a juttatások korábbi utalásával és kézbesítésével a családok iskolakezdési terheit könnyíti. A Magyar Posta csütörtöktől kézbesíti a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást (GYES-t) és a gyermeknevelési támogatást (GYET-et), a Magyar Államkincstár pedig pénteken utalja a bankszámlákra ezeket a támogatásokat 

- tették hozzá.

Közölték, az ellátások korábbi folyósítása idén mintegy 1 millió 45 ezer családnak jelent segítséget a tanévkezdés előtt.

A kincstár emlékeztetett arra is, hogy a kormány július 1-jén elindította Európa legnagyobb családi adócsökkentési programját, amely közel 1 millió családot érint. 

A családi adókedvezmény megduplázásának első üteme már hatályba lépett, a második pedig 2026. január 1-jén következik - ismertették, jelezve: egy gyermeknél 15 ezer, két gyermeknél 60 ezer, három gyermeknél 148 500 Ft az adókedvezmény, amely további gyermek esetében további 49 500 forinttal emelkedik.

A családi adókedvezmény megduplázása, valamint a három-, majd a kétgyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentessége komoly segítséget jelent a magyar családoknak a mindennapokban - írta az államkincstár.

 

Forrás, képforrás: mti.hu, momsandkids.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  Áramszünet helye: Esztergom Áramszünet ideje: 2025.09.03. 08:00 - 16:00Áramszünet oka:...

  Az Esztergom-Dorog Mentő Alapítvány elsősegély vizsga felkészítést szervez havi egy...

Sokan járultak az oltárhoz. Az ország első városában ünnepi szentmisén imádkoztak hazánkért az...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.