rna ado 1 szazalek

A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11020/165/2025. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen lopás bűntett elkövetése miatt.

Egy ezidáig ismeretlen férfi 2025. február 17-én 05:30 körüli időben eltulajdonított egy elektromos rollert a dorogi vasútállomás kerékpártárolójából. A roller 10 colos, fekete színű. A feltételezett elkövetőről kamerafelvétel készült.

2

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik felismerik a képeken látható férfit, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek. Kérjük, hogy amennyiben információja van, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívón vagy a 34-517-777-es telefonszámon.

Forrás, képforrás: police.hu

Kedden a rendőrség egy eddig nem látott, frissebb fényképet tett közzé a feltételezett elkövetőről a jobb felismerhetőség érdekében – abban bízva, hogy a lakosság döntő fontosságú információval szolgálhat a gyanúsított tartózkodási helyéről – számolt be a Kronen Zeitung.

Egész Európában folyik a hajtóvadászat a veszprémi férfi ellen, Papp Krisztián egy osztrák parkolóban lőtte fejbe volt szerelmét

Az osztrák hatóságok intenzív hajtóvadászatot folytatnak a magyar férfi után. A nyomozásban számos járőrkocsi, a Cobra nevű osztrák terrorelhárító egység, valamint a Gyorsbeavatkozó Csoport (SIG) is részt vesz. Egész Európában körözik a veszprémi férfit.

Egy magyar férfi volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy Billa szupermarket parkolójában az ausztriai Maria Almban. A férfi azóta szökésben van. Az osztrák sajtó értesülései szerint Jennifer szombaton nem sokkal éjfél után találkozott volt párjával a Salzburg melletti kisvárosban, hogy visszaadják egymásnak személyes holmijaikat. Nyolc hónapig voltak együtt, ám szakítottak, pár hónapja szakítottak. Jennifer egy barátnője is elkísérte őt, mivel korábban már többször is heves veszekedések voltak köztük. 
A tanú a gépkocsiban maradt, és az oldalsó visszapillantó tükörből figyelte az eseményeket. A találkozó eleinte nyugodtnak tűnt, ám a helyzet hirtelen eszkalálódott, amikor úgy tűnt, a férfi nem hajlandó átadni a kulcsokat. Ekkor Krisztián állítólag 0:40-kor előrántott egy pisztolyt, és arcon lőtte Jennifert. A 34 éves nő a helyszínen meghalt. A barátnője már nem tudott közbeavatkozni.
Az elkövető ezután egy autóval elmenekült. A lövés zajára felébredt környékbeliek riasztották a rendőrséget. Papp Krisztiánt azonnal körözni kezdte az osztrák rendőrség. hajtóvadászat indult, de eddig nem vezetett eredményre.

A férfi a meneküléshez egy bérelt járművet használt: egy 2012-es gyártású, szürke/ezüst színű Skoda Octavia kombit S-685WV rendszámmal. 
„A vádlott által használt (bér)járművet május 1-jén az esti órákban bérelte ki egy online platformon (APP) keresztül Salzburg városában a forgalmi engedély tulajdonosától május 3-ig, és tegnap óta eltulajdonítottnak minősül.” Az elkövető hollétéről vagy a meneküléshez használt autóról a salzburgi bűnügyi hivatalban, illetve bármely rendőrkapitányságon lehet információt adni a következő telefonszámon: 059133 50 3333.

 

Forrás: kekvillogo.hu

Képforrás: campuslife.hu

Esztergomban és Táton is két személyautó ütközött

Két személyautó ütközött össze május 1-jén Esztergomban, a Damjanich János út és a Matus Gyula utca kereszteződésénél. A gépkocsik a teljes úttestet elfoglalták. Az esztergomi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd a rendőrségi helyszínelést követően megszüntették a forgalmi akadályt. A balesetben személyi sérülés nem történt. 

Két személyautó karambolozott május 3-án Táton, a Bajnai út és a Hunyadi János utca találkozásánál. Az egyik jármű utánfutót vontatott, a másik az ütközés után árokba csapódott. A nyergesújfalui hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, a helyszínelés után megszüntették a forgalmi akadályt. A járművekben összesen hárman utaztak, őket a mentők könnyű sérülésekkel kórházba szállították. 

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Képforrás: police.hu

Objektumőri feladatokat ellátó határvadászokat ellenőrzött a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének szolgálatirányítója május 1-jén délután. A Rendőrség Igazgatási Központjából, azaz a Teve utcai rendőrpalotából jött ki, amikor egy síró kislányra lett figyelmes. Az apróságot – aki a járdán ült – apukája próbálta vigasztalni.

Amikor a rendőr odalépett hozzájuk, a férfi elmondta, hogy gyermeke megbotlott, elesett, és megsérült. Már a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézettel is egyeztette, hogy fogadják őket. Azonban jármű hiányában nem tudta megoldani kislánya beszállítását, akinek viszont folyamatos fájdalmai voltak.

A törzsőrmester így beültette az apát és a lányát a szolgálati gépkocsiba, majd kórházba vitte őket. A gyors segítségnek köszönhetően a kislány hamar orvosi ellátást kapott.

Forrás, képforrás: police.hu

 

Egy 10 éves kisfiú sérült meg a Rám-szakadékban szombat este.

14 barlangi mentő sietett a segítségére. A gyermeket az esztergomi kórházba szállították.

Vasárnap pedig Telkiben, az erdő közepén törte el a lábát egy turista. 

Szombat délután 15:03-kor a Magyar Barlangi Mentőszolgálattól kértek segítséget, miután egy 10 éves fiú szenvedett térdsérülést a Rám-szakadékban. “Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mint utóbb kiderült, nem a kitett, tényleg veszélyes részeken csúszott meg, hanem minden veszélyesnek tűnő rész után, közvetlenül a felső pihenőhely közelében. Habár a sérülése elsőre nem tűnt súlyosnak, a sérült végtag fájdalmas volt és nem volt terhelhető” – írták közösségi oldalukon a barlangi mentők.

A helyszínre 14 barlangi mentő érkezett, a szakemberek felkészültek arra, hogy súlyos végtagsérülés ellátására, és arra is, hogy a szurdok bármelyik részéről, akár lefelé, akár felfelé, a közeli erdészeti útig tudjuk a sérültet szállítani. Kiérkezésükkor a sérültet és aggódó szüleit a felső pihenőben, a tűzrakóhelynél találták meg, ahova a felszerelést kiszállító terepjáró még pont be tudott állni.

Kórházba vitték 

A gyors orvosi vizsgálatot és a sérült végtag rögzítését követően az eddig barlangi mentőket szállító terepjáró taxivá változott, a sérültet és kísérőit a műútnál adták át az OMSZ  esztergomi mentőállomásáról kiérkező mentőegységnek. A 10 éves kisfiút a mentők az esztergomi kórházba szállították további vizsgálatokra és szakellátásra.

Rám-szakadék 

A Rám-szakadék a Visegrádi-hegység egyik legismertebb és legkedveltebb túracélpontja, annak ellenére, hogy ez talán hazánk legnehezebben bejárható jelzett turistaútja. A szurdok néhol igazán szűk, falai impozánsak, az aljában víz csörgedez az év legnagyobb részén. A kiinduló alsó bejárat és a szurdok felső kijárata közt 112 méter szintet kell leküzdeni – a túrázók biztonsága érdekében a kitett helyeken fix létrák, kapaszkodók vannak kihelyezve.

Mentési terv

A Rám-szakadék nehéz járhatósága miatt, valamint az itt évente megforduló nagyjából 60 000 látogató biztonsága érdekében a Magyar Barlangi Mentőszolgálat, a területet kezelő Pilisi Parkerdő felkérésére, a Katasztrófavédelem és a Duna–Ipoly Nemzeti Park munkatársaival együttműködve a közelmúltban kidolgozott egy részletes, gyorsan előhúzható mentési tervet, ami minden közreműködőnek segít baleset esetén megtalálni a sérült érdekeit legjobban szolgáló mentési módszert. Ma délután, e mentési terv egyik lehetséges helyzetének a forgatókönyvét sikerült „elgyakorolnunk” – ezúttal éles mentésként. Köszönjük, hogy fiatal sérültünk, feltehetően szándékán kívül, de segítette ezt a próbát. Jobbulást kívánunk neki, és reméljük, hogy súlyos sérülés nélkül úszta meg ezt a balszerencsésre sikerült túrát.

Forrás: budapestkornyeke.hu

Képforrás: blikk.hu

Tetszenek műsoraink? Vagy kérdése van?

Keressen minket bizalommal elérhetőségeinken!

Kapcsolat

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.