rna ado 1 szazalek

Egy nehéz időszakban is kiegyensúlyozott költségvetést nyújtott be 2026-ra a kormány, ami jól szolgálja a családtámogatást, a gazdasági fejlődést és a nyugdíjasok megbecsülését is - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón, bejelentetve, hogy a háztartási cikkekre is bevezetik az árrésszabályozást.

Gulyás Gergely elmondta, szerdai ülésén a kormány megállapította, hogy az élelmiszerekre kivetett árrésszabályozás bevált, ezért a háztartási cikkekre is bevezetik: 30 kategóriában több mint ezer termékre határoznak meg 15 százalékos árrésmaximumot.

Elmondta azt is, hogy a kormány benyújtotta a 2026-os költségvetés tervezetét. Kiemelte: ez a költségvetés azon alapul, hogy nem Ukrajnára fordítjuk a rendelkezésre álló forrásainkat, hanem a magyar családok támogatására, ezért a 2026-os költségvetésben családpolitikai célokra 4800 milliárd forint áll rendelkezésre, a rezsivédelemre pedig több mint 800 milliárd forint.

Hangsúlyozta: 

Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtják végre. Ez azt jelenti, hogy a 2 és 3 gyermekes anyák szja-mentességére 320 milliárd forintot fordítanak, a január 1-jével két ütemben megduplázott adókedvezményre pedig 290 milliárd forintot.

A legnagyobb tétel a költségvetésben továbbra is nyugdíjkiadás, ez tartalmazza a jövőre tervezett nyugdíjprémiumot, a 13. havi nyugdíjat és a nyugdíjemelést. A minimálbér-emeléshez szükséges források, a 6 havi fegyverpénz és az iparűzésiadó-növekmény mellett gazdaságfejlesztésre 5500 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte a miniszter.

Forrás, képforrás: mti.hu, Máthé Zoltán

A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig 

- jelentette be a nemzetgazdasági miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Elmondta: az intézkedés kizárólag a drogérialáncokra, így például a DM-re, a Rossmannra és a Müllerre vonatkozna, amelyek a háztartási termékek piacának több mint 40 százalékát adják. A szabályozás nem vonatkozik a vegyes kereskedelmi egységekre, ahol élelmiszer és nem élelmiszer is kapható.

Az árréskorlátozás 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene, úgy mint a mosogatószerek, a mosóporok, a papírzsebkendők, valamint a tusfürdők - fűzte hozzá.

Nagy Márton szerint ezeknél a termékeknél eddig 30 százalékot meghaladó árrés volt a jellemző, az intézkedés átlagosan 16-18 százalékos árcsökkenést eredményezhet.

Forrás: infoesztergom.hu

Képforrás: nlc.hu

A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában kedden.

A kormányfő azt mondta, hogy minden tudományos és szakmai elemzés szerint Magyarország idén is aszályos év elé néz annak ellenére, hogy most éppen esik az eső.

"Ez nem egy új probléma Magyarországon, hol az árvízzel, hol a belvízzel, hol az aszállyal kell megküzdenünk. Idén aszályos év lesz, ezzel kell hát megbirkóznunk" - fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta, hogy kedden az operatív törzs tagjaival számba vették a rendelkezésre álló eszközöket, a lehetőségeket, hogy az idei évben elhárítsuk az aszály következményeit és mérsékeljük a károkat.

"Minden gazdát arra kérek, hogy működjön együtt az operatív törzzsel, mert közös érdekünk, hogy a földeken is sikeres évet zárhassunk" 

- zárta videóüzenetét Orbán Viktor.

Forrás, képforrás: mti.hu

A kormány elkötelezett a mentődolgozók munkakörülményeinek javításában és nemzeti forrásból 33 mentőállomást fog felújítani - erről a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára beszélt kedden Budapesten.

Takács Péter a kispesti mentőállomáson tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt időszakban 120 mentőállomást újítottak fel és csaknem hatvanat építettek, további 33 bázis megújításának finanszírozására európai uniós forrásra pályázatot nyújtottak be. 

Ebből az uniós pénzből újították volna fel a kispesti mentőállomást is - tette hozzá.

Kiemelte: a magyar kormány továbbra is elkötelezett a kórházak és a mentőállomások infrastrukturális állapotának javítása mellett.

Az államtitkár leszögezte: mind a 33 mentőállomás felújítása nemzeti forrásból folytatódni fog, amelyekre az RRF-pénzeket nem tudják felhasználni.

"Ebben a magyar emberek számíthatnak a kormányra, amely az ő érdekeikért dolgozik, és nem a brüsszeli hatalmi elitet szolgálja ki, ellentétben politikai ellenfeleinkkel, akik ebben is idegen érdeket képviselnek" - fogalmazott Takács Péter, hozzátéve: "be fogjuk nyújtani a számlát és hazahozzuk az összes forrást".

Takács Péter a sajtótájékoztató végén elmondta, a Komárom-Esztergom vármegyei kisbéri mentőállomás komplex megújítására 60 millió forintot bocsátanak a mentőszolgálat rendelkezésére belügyminisztériumi keretből.

Forrás, képforrás: mti.hu

 

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. május 5. és 9. között a jövedéki termékek értékesítőit ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az áruk eredetét, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága

Képforrás: iparkamaraszolnok.hu

Tetszenek műsoraink? Vagy kérdése van?

Keressen minket bizalommal elérhetőségeinken!

Kapcsolat

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.