A Víz Világnapja alkalmából hatalmas összefogással több százan gyűjtötték a hulladékot Esztergomtól Komáromig a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége által szervezett szemétszedési akción – közölte a szövetség a közösségi oldalán.
A KEMHESZ csatlakozva a Víz Világnapjához évek óta rendszeresen megszervezi a szemétszedési akciót. A környezetvédő esemény során 8 önkormányzat, a kormányhivatalok dolgozói, horgászegyesületek, szinte minden Dunaparti általános iskola – összesen mintegy 800 fő – szedte a szemetet egyidőben Komáromban, Almásfüzitőn, Neszmélyen, Süttőn, Lábatlanon, Nyergesújfalun, Táton, Esztergomban.
A program során 25 köbméter szemetet sikerült összegyűjteni, ami, habár szép „termésnek” számít, de nem tükrözi a teljes szakasz állapotát, sok tennivaló van még a jövőben. A legfontosabb, hogy NE SZEMETELJÜNK, hiszen a vizeink tisztasága kiemelten fontos a jövőnk érdekében!
A KEMHESZ köszöni a konténerek felajánlását az önkormányzatoknak, a Minert kft-nek és a lehetőséget a városüzemeltető cégeknek a szemét elszállításáért.
A szemétszedés számokban (a kemma.hu információi alapján):
Forrás: Dorogi-medence
Baráti hangulatú, gesztusértékű természetvédelmi esemény volt a két városban. Esztergom és egy párkányi egyesület egy-egy facsemetét ajándékozott egymásnak, a Nemzeti faültetés napján.
Az Esztergomi Természetbarát Egyesület és a párkányi Hét Szilvafa Egyesület közös akciójában egy-egy fát ültettek a két városban a tavasz első napján, a nemzeti faültetés napján.
A nemzeti faültetés napja alkalmából fogott össze a két egyesület, amelynek képviselői - köztük Dávid Balázs esztergomi gátőr ––és Év Embere jelölt – szombaton jelképesen az országhatárokon, a Mária Valéria híd közepén találkoztak. Innen indult Párkányba az esztergomi önkormányzat ajándéka, a Szent István hársfa, illetve Esztergomba a párkányiak adománya, egy szelídgesztenye csemete.
Egy baráti kézfogás és rövid beszélgetés után a két egyesület közösen indult útnak. Először Párkányba mentek, ahol a városháza és az emlékmű közelében elültették Esztergomot, és Magyarország első városát is jelképező fát.
Innen Esztergomba vezetett útjuk, ahol két helyszínen összesen tíz facsemete lelt otthonra. A nap végén a Vaskapui út volt az utolsó állomás, ahol elültették a párkányiak ajándékát, a szelídgesztenye csemetét. Mint az egyesület tagjai fogalmaztak: bíznak benne, hogy nemcsak a fák, hanem a jó kapcsolat is gyökereket ereszt majd.
Forrás: Kemma.hu
Pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki magát nőként regisztrálta a társkereső oldalon és az így megismert nyergesújfalui sértettől szerzett videókat engedély nélkül nyilvánosságra hozta.
A vádirat szerint a férfi magát nőnek kiadva regisztrált azon az internetes társkereső oldalon, amelynek használata a férfiaknak díjfizetéshez kötött, és azt az elkövető ingyenesen kívánta igénybe venni.
A férfi 2024. február 22-én a társkereső oldalon megismert egy nyergesújfalui nőt, akivel kölcsönösen megadták egymásnak a telefonszámaikat. Az elkövető arra kérte sértettet, hogy küldjön magáról pornográf tartalmú videókat számára. A sértett abban a hiszemben volt, hogy akivel chatel, az nő, ezért neki átküldött három, szexuális cselekményről készített felvételt. Az elkövető a felvételeket – a sértett tudta és engedélye nélkül – feltöltötte egy weboldalra, a videókhoz hozzárendelte sértett közösségi alkalmazásban használt profilját.
A videok feltöltésével és a profil megjelölésével a sértett beazonosíthatóvá vált, és a videotartalmak törléséig a sértett számára ismeretlen személyek ismerősként jelölték be két közösségi oldalon, illetve üzeneteket írtak sértettnek a videókkal kapcsolatban, ami sértettnek jelentős érdeksérelmet okozott.
A sértett felhívta az elkövetőt arra, hogy a videókat törölje a weboldalról, a férfi megkeresésére a weboldal üzemeltetője ezt teljesítette.
A különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság a férfival szemben 600.000 Ft pénzbüntetést szabott ki. A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
Képforrás: Blikk.hu
A tavaszi időszakban Budapest, Visegrád és Esztergom a legkedveltebb három belföldi úti cél a Budapest-Közép-Dunavidéki régióban, ahol a foglalások 60 százaléka erre a három településre szól – közölte saját adatai alapján a Szallas.hu csütörtökön.
Megjegyezték: tavasszal a Balaton után a Budapest-Közép-Dunavidék turisztikai régió a második legnépszerűbb térség, az utazók a történelmi és kulturális látnivalók mellett a kirándulási lehetőségeket és a családbarát programokat keresik.
A szállástípusok közül továbbra is a hotelek a legkeresettebbek, tízből négy vendég (41 százalék) ezt választja. A vendégek 20 százaléka apartmant, 19 százaléka vendégházat, 14 százaléka panziót foglalt, míg 6 százalék más szállástípust választott.
A Szallas.hu adatai szerint a foglalások 44 százaléka egyéjszakás, háromból egy vendég két éjszakát marad, míg a vendégek 14 százaléka három éjszakát tölt a régióban. A foglalások több mint fele két főre szól.
A Budapest-Közép-Dunavidék régióba szóló tavaszi foglalások 62 százaléka legfeljebb 70 ezer forint értékű, míg 30 százaléka 70-170 ezer forint közé esik, a fennmaradó 8 százalék pedig 170 ezer forint feletti értékű – közölték.
Legnépszerűbb hazai úti célok a Budapest-Közép-Dunavidék régióban tavasszal, foglalási darabszám alapján:
1. Budapest
2. Visegrád
3. Esztergom
4. Nagymaros
5. Zebegény
Népszerű attrakciók és programok tavasszal a Budapest-Közép-Dunavidék turisztikai régióban (sorrend nélkül):
Forrás:dorogi-medence.hu
Képforrás: vilagjaro.hu
Elkészült az esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola játszótere, melyet mintegy 10 millió forintból építettek – közölte Baranya István, az intézmény igazgatója az iskola közösségi oldalán.
A tavaszt köszöntve, a tanulók nagy örömére elkészült és használatba került az iskola szabadtéri játszótere. Az előírásoknak megfelelően komoly talajmunkák, alapozás, szegélyezés és a játékok, sportszerek rögzítése történt. A műszaki szakemberek alkalmasnak találták és átvették a munkát, a berendezéseket. Jó játékot, jó sportolást, örömöket kívánunk a tanulóknak.
„Hálás szívvel köszönjük Fenntartónk az EKIF támogatását.” – tette hozzá az igazgató.
Forrás: Dorogi-medence
Képforrás: Facebook
Az áprilisban megválasztott képviselők ünnepélyes eskütételével megalakult az Országgyűlés...
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata is csatlakozott a „Vágatlan május”...
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy az Arany János utca (Kossuth Lajos utca és Simor János utca...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.