rna ado 1 szazalek

Sport

Magabiztos játékkal, remek védekezéssel és kapusbravúrokkal aratott fölényes sikert a MOL Esztergom a női kézilabda NB I 14. fordulójában. Elek Gábor együttese hazai pályán 32–19-re győzte le a Moyra-Budaörs csapatát, és már a szünetre megnyugtató előnyt dolgozott ki.

Az első percekben a kapusok kerültek reflektorfénybe: mindkét oldalon nagy védések lassították a góltermést. A jeget Kovács Anett törte meg, majd fokozatosan átvette az irányítást az Esztergom. Faragó Lea vezérletével – aki végül négy, a hivatalos jegyzőkönyv szerint öt találatig jutott – a hazaiak a 13. percre 6–3-ra elléptek.

A félidő hajrájában vált igazán látványossá a különbség: a feszes védekezésből sorra indultak a gyors lerohanások, Bukovszky Anna pedig sorozatban mutatta be a védéseket. Az utolsó nyolc percben sikerült végleg leszakítani a vendégeket, így 17–9-es esztergomi vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A fordulás után gyorsan eldőlt a találkozó. Szmolek Apollónia és Emma Jacques góljaival tovább nőtt az előny, a különbség egy időre a 15 gólt is elérte. A budaörsiek hét a hat elleni támadójátékát könyörtelenül megbüntette az Esztergom, több üres kapus találat is született. A lelátón eközben fantasztikus hangulat uralkodott, a közönség együtt élt a csapattal.

Bukovszky Anna 50 százalékos védési hatékonysággal zárt, teljesítményét vastapssal jutalmazta a publikum. A hajrá már igazi örömjátékot hozott, a végeredmény pedig magabiztos, 32–19-es hazai siker lett.

Női kézilabda NB I, 14. forduló – 2026. február 4.
MOL ESZTERGOM–MOYRA-BUDAÖRS 32–19
 (17–9)
Esztergom, 850 néző. V: Bujdosó, Horváth V.
ESZTERGOM: BUKOVSZKY – Kovács Anett 1, Ballai B., Kisfaludy 1, FARAGÓ LEA 5, Horváth F., Hajtai 1. Csere: Herczeg L. (kapus), MAJOROS K. 1, Varga Emília 3 (1), SZMOLEK 7, Ballai A. 2, JACQUES 7, SZUCSÁNSZKI 2, Teplán 2, Mlinkó. Edző: Elek Gábor
BUDAÖRS: Zsigmond P. – Vártok T. 1, Schneider 3, KOVALCSIK J. 2, Hudák, Marincsák 1, Szöllősi-Schatzl. Csere: Biró K. (kapus), BARDI 2, Szekerczés 2, Uhrin 3, Bede, Kármán, DEBRECZENI-KLIVINYI 2, Helm 2 (2), Sztankovics K. 1. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–2. 17. p.: 8–4. 22. p.: 9–8. 32. p.: 17–10. 40. p.: 25–10. 46. p.: 26–15. 58. p.: 32–18
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/2

MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Frissebbek voltunk, mint legutóbb a Vasas ellen. A védekezésünk rendben volt, ennek köszönhetően sok könnyű gólt szereztünk, ami döntőnek bizonyult.
Buday Dániel: – Esélyünk sem volt, csak jó húsz percet bírtunk. Bíztam a nagyobb ellenállásban, de nem tudtuk átjátszani a hazaiak védőfalát. Többet vártam a csapatomtól.

Forrás, kép: dorogimedence.hu Esztergom Handball Facebook-oldal / Nemzeti Sport

 

Remek eredményekkel tért haza az idény első nemzetközi versenyéről a Bajnai Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület csapata. A január 23–25. között, Athénban megrendezett Athen Challenge Európa-kupa küzdelmein a bajnai sportolók öt versenyzővel, nyolc nevezéssel indultak, és összesen két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárták a rangos viadalt.

Az Athén Challenge Európa-kupa a nemzetközi versenynaptár első jelentős állomása, amely idén is rendkívül erős mezőnyt vonultatott fel: 32 ország 264 klubjának 1383 versenyzője lépett tatamira, összesen 2365 nevezéssel.

A legeredményesebb bajnai versenyző Hudoba Bence volt, aki point fighting older cadet -47 kilogrammban megnyerte a súlycsoportját, majd az older cadet csapatversenyben is aranyérmet szerzett. Bence mind egyéniben, mind csapatban meggyőző fölénnyel győzte le ellenfeleit, pontos és erős rúgótechnikája kiemelkedett a korosztály mezőnyéből.

Ezüstérmet szerzett Marschall Viktor a felnőtt light-contact -69 kilogrammos kategóriában. Három győztes mérkőzés után csak a döntőben maradt alul, szoros küzdelemben, amely jól mutatta az edzéseken elvégzett munka eredményét.

Havasi Lilla a junior point fighting -55 kilogrammos súlycsoportban bronzéremig jutott. Az egyik legnépesebb mezőnyben három mérkőzést is megnyert, a döntőbe jutásért vívott összecsapáson azonban már nem sikerült tovább lépnie.

Fekete Fanni idén korosztályt és súlycsoportot váltott, ezen a versenyen még nem jött össze számára az éremszerzés, de harciassága és céltudatossága biztató a jövőre nézve. Vakán Vivien light-contact -55 kilogrammban indult, számára is értékes tapasztalatokat hozott az athéni Európa-kupa.

A bajnai csapat a kétnapos verseny során összesen 18 mérkőzést vívott, ezek közül 12-t megnyert. A sportolókat Balázs Gábor és Hudoba Tamás edzők készítették fel.

A sikeres szezonkezdést követően a következő nemzetközi megméretés márciusban vár a bajnai kick-boxosokra, amikor az olaszországi Jesolóban rendezik meg a világkupát.

 

Forrás, képforrás: dorogimedence.hu

 

Hazai pályán kezdődtek meg az U14-es kézilabda-bajnokság tavaszi küzdelmei a Dorogi Atlétikai Club lánycsapata számára, amely rögtön két mérkőzést is játszott – mindkettőt meggyőző fölénnyel nyerte meg.

Az első találkozón az Esztergomi Oroszlánok ellen léptek pályára a dorogiak. A mérkőzés elején kissé álmosan kezdett a hazai csapat, ám a félidőre már négygólos előnyt sikerült kialakítani. A folytatásban egyre határozottabb játékot mutattak a lányok, és végül fölényes győzelmet arattak.

Dorogi AC – Esztergomi Oroszlánok 27:11 (10:6)

A második mérkőzésen a Győri ETO KC III. csapata volt az ellenfél. Ezen az összecsapáson a Dorogi AC végig kézben tartotta a játékot, fegyelmezett, koncentrált teljesítménnyel újabb biztos sikert könyvelhetett el.

Dorogi AC – Győri ETO KC III. 24:4 (10:2)

Edzői értékelés

Horányszky Gergely vezetőedző elégedetten értékelte a látottakat: „Mindkét mérkőzésen magabiztosan játszottak a lányok, végrehajtva a taktikai utasításokat. Remekül kiszolgáltuk a hazai közönségünket, akiknek köszönjük a biztatást.”

A csapat tagjai

Kapusok: Marton Zoé, Pagurka Kamilla

Mezőnyjátékosok: Bátori Lia, Patakfalvi Boglárka, Tóth Fruzsina, Haász Hanna, Dobi Nóra Beáta, Kákonyi Zsófia, Pócsik Mira, Simon Viktória, Gombor Panna Sára

A Dorogi Atlétikai Club U14-es kézilabdázói tehát kiváló rajtot vettek a tavaszi idényben – a két győzelem jó alapot adhat a folytatáshoz.

Borítókép, forrás: Dorogi Atlétikai Club Facebook-oldala, dorogimedence.hu


Kovács "Kokó" István olimpiai aranyérmes, amatőr és profi világbajnok ökölvívóval és Gera Zoltán volt válogatott labdarúgóval beszélgetett sportolói pályafutásáról Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Veresegyházon, az Igyunk egy kávét című podcast felvételén.

Kovács "Kokó" István a beszélgetés során méltatta egykori edzőjét, Szántó Imre "Öcsi bácsit", aki ugyan "borzasztó keményen és sokszor igazságtalanul" bánt vele, mégis neki köszönhet mindent, amit elért.

Pályája kezdetéről elmondta, hogy ő Kőbányán nőtt fel, ahonnan kevés esélye volt kitörni, de neki "szent meggyőződése volt", hogy sikeres lesz.

"Nem gazdag akartam lenni, hanem sikeres" 

- fogalmazott, hozzátéve, hogy végül az ökölvívás adott neki lehetőséget erre.

A sportoló elmesélte azt is, hogy 1992-ben 24-25 meccsből álló veretlenségi széria után ment ki az olimpiára, ahol mindenki aranyat várt tőle, de csak bronzérmet szerzett. Ezután abba akarta hagyni a sportot, de Öcsi bácsi "visszahozta", és az 1996-os olimpián már aranyérmet szerzett.

Kokó szerint az ökölvívásban nagyon fontos a bátorság, valamint a szakmai és a fizikai felkészültség.

Örömmel számolt be róla, hogy az utóbbi években Magyarországon "reneszánszát éli" az ökölvívás, megteltek a boksztermek, így van bőven utánpótlás.

Gera Zoltán volt válogatott labdarúgó az angol bajnokságba igazolására emlékezve azt mondta, nagyon örült neki, mert olyan bajnokságban akart szerepelni, ami kihívást jelent.

Nagyon jól éreztem ott magamat, habár ott más stílusú a futball, mint Magyarországon, ott sokkal "fizikálisabb", ugyanakkor sokkal nagyobb az alázat a játék iránt - mondta a sportoló.

A Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikről azt mondta, ő nagyon jó, várakozáson felül teljesít, és nagyon büszke rá; Tóth Alexet, a - szintén az angol bajnokságban szereplő - Bournemouth középpályását sem félti, nagyon tehetséges, a legjobb helyre került, biztos benne, hogy megállja a helyét.

A magyar futball támogatásával kapcsolatban úgy vélekedett, a körülmények önmagában nem adnak sikert, de nagyban hozzájárulnak ahhoz; a jelenlegi támogatásoknak köszönhetően a mai fiatalok előtt nagy lehetőségek állnak, de persze kellenek jó szakemberek és alázatos játékosok is.

A jelenlegi magyar válogatott teljesítményét pozitívan értékelte annak ellenére, hogy nem jutott ki a következő világbajnokságra.

Elmondta azt is, hogy 16 éves korában "találkozott Jézussal", "akkor adta át az életét nekik", és ez egy olyan fordulópont volt, aminek köszönhetően "nem egy börtönben kötött ki", és ebből merít erőt a mai napig.

"A futball nagyon sok ajándékkal, élménnyel gazdagított", "óriási kiváltság, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, és ezért még pénzt is adnak" - fogalmazott Gera Zoltán.

Forrás: mti.hu, nemzeti spot

 

A MOL Esztergom női kézilabdacsapata 31–30-ra nyert a Chambray Touraine otthonában az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában – írja a Nemzeti Sport.

Elek Gábor vezetőedző együttese 3–1-gyel nyitotta az összecsapást, azonban védekezésben és támadásban sok volt a hiba, a magas tempót diktáló házigazda 7–4-re fordított. Bő negyedóra elteltével, 9–9-nél érte utol riválisát a sorait rendező királyvárosi klub, a szünetig eltelt időszak szoros játékot hozott.

A fordulás után előbb a Chambray, majd az Esztergom volt sorozatban háromszor eredményes, majd a kiegyenlített állásról a vendégek mozdultak el, az utolsó negyedórához érve 24–20-ra vezettek, a hazaiak pedig térdsérülés miatt elvesztették Eva Jarrigét. A végjátékban zárkózott a francia csapat, ám egy találatot megőrzött előnyéből az Esztergom: Bukovszky Anna az utolsó másodpercekben ziccert fogott, összesen 16 védéssel, míg Horváth Fanni és Faragó Lea egyformán hat, Varga Emília öt góllal járult hozzá a sikerhez.

A mosonmagyaróvári érdekeltségű A-csoportban két „magyaros” együttes találkozott: a házigazda és címvédő Thüring 33–32-re nyert a román CS Minaur Baia Mare ellen. A német csapatban az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge ötször volt eredményes, Szabó Anna egy, Faragó Luca két gólt szerzett, és piros lapot kapott. A nagybányaiaknál a szintén kontinensbajnoki harmadik Papp Nikoletta hatszor talált be. 

NŐI EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR – 3. FORDULÓ – B-CSOPORT
Chambray Touraine (francia)–Mol Esztergom 30–31 (14–15)
Chambray. V: Oyarzun, Zaragueta (spanyolok)
CHAMBRAY: Duijndam – DEBA 4, MODENEL 6,Grimaud 1, FAYNEL 7, STOILJKOVICs 7 (3), Mauny 3. Csere: Perche (kapus), Richard 1 (1), Jarrige, Matthijs Holmberg 1, Abdou. Edző: Camille Comte
ESZTERGOM: BUKOVSZKY – Kovács Anett 1, Ballai B. 2, Kisfaludy, FARAGÓ LEA 6, HORVÁTH F. 6,Schatzl Natalie 3. Csere: Varga Emília 5 (5),SZUCSÁNSZKI 1, Szmolek 1, Teplán 1, Jacques 3, Majoros, Ballai A. 2. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása: 6. perc:  1–3. 11. p.: 7–4. 16. p.: 9–9. 20. p.: 12–10. 27. p.: 13–14. 34. p.: 17–15. 37. p.: 17–18. 41. p.: 20–20. 45. p.: 20–24. 50. p.: 23–26. 56. p.: 25–29. 57. p.: 27–31. Kiállítások: 0, ill. 0 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 6/5
A csoport állása: 1. Esztergom 4 pont, 2. NFH 3, 3. Chambray 3, 4. Blomberg-Lippe 0

Forrás: nemzetisport.hu, dorogimedence.hu
Borítókép: Esztergom Handball Facebook-oldal (korábbi mérkőzésen készült)

Cikk ajánló

Magabiztos játékkal, remek védekezéssel és kapusbravúrokkal aratott fölényes sikert a MOL...

Február 5-én, csütörtökön összeütközött két személyautó a 10-es számú főút táti szakaszán, a...

Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét -...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.