Egészségügy

Hepatitis A járvány: megszólalt a virológus a fertőzés rohamos terjedéséről
A szakember szerint indokolt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ aggodalma a fertőzésgyanús esetek jelentős emelkedése miatt. Dr. Rusvai Miklós elmondta, hogy mit lehet tenni a hepatitis A járvány megelőzéséért!
Dr. Rusvai Miklós szerint egyáltalán nem alaptalan a népegészségügyi központ aggodalma.
Amíg a korábbi években nagyjából 70 és 100 közötti hepatitis A vírus okozta fertőzéses eset volt évente, addig most márciusig bezárólag már 300 felett járunk. Az aggodalom nem is elsősorban a vírus okozta betegség miatt jogos, hanem inkább azért, mert ezúttal nem igazán tudják megmondani a szakemberek, hogy mi okozza a fertőzésszám ilyen drasztikus emelkedését. Míg a korábbi években a fertőzésszám megugrása mindig köthető volt valamilyen veszélyhelyzethez – például árvízhez vagy háborúhoz – most ilyet nem tudunk azonosítani
– mondta el a szakember.
A hepatitis A vírus okozta fertőzés a higiéniai szabályok be nem tartása miatt jelentkezik. Járványhelyzet általában háborús körülmények közepette, földrengések vagy árvizek után szokott kialakulni, miután a kórokozó szennyezett étellel vagy ivóvízzel bejut a szervezetbe. A korábbi hepatitis A járványokról Dr. Rusvai Miklós elmondta:
Magyarországon eddig főleg szegregációs településeken és közösségekben fordult elő nagyobb számú hepatitis A-fertőzés. Most ez nem így van: az ország legfejlettebb régióiban, tehát Budapesten, Fejér vármegyében ütötte fel a fejét a vírus, amely ráadásul nagy számban okoz megbetegedéseket.
A szakember elmondta azt is, hogy a hepatitis A vírus okozta megbetegedés nem halálos és elsősorban a gyerekek fogékonyak rá. A tünetek között szerepel:
- tompa hastáji fájdalom,
- sötétbarnára színeződött vizelet,
- fehéres színű széklet, valamint
- sárgaság.
A virológus felhívta a figyelmet arra is, hogy ezek a tünetek sokszor csak 2-3 héttel a fertőzés után jelentkeznek, de a fertőzöttek már ezek megjelenése előtt is átadhatják a vírust! Akik mégis beoltatnák magukat, azok térítés ellenében kérhetik a hepatitis A elleni vakcinát. Nem árt azonban tudni, hogy a hepatitis A és a hepatitis B vírus még csak rokonságban sem áll egymással, csupán annyi bennük a közös, hogy mindkettő májgyulladást okoz. Vagyis: a hepatitis B elleni védőoltás, amit a gyerekek térítésmentesen megkapnak Magyarországon nem nyújt védettséget a hepatitis A ellen!
Forrás:borsonline.hu
Képforrás: mandiner

Emelkedik a hepatitis A-val fertőzöttek száma
Az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A-fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma. A járvánnyal leginkább érintett területek: Budapest, Pest és Fejér vármegye - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A fertőzés várhatóan tovább terjed, ezért az NNGYK arra kérte az egészségügyi szakembereket, hogy a betegek ellátásánál vegyék számba a hepatitis A-fertőzés lehetőségét, tájékoztassák őket a vírus terjedéséről és a megelőzés lehetőségeiről - írták.
A fertőzés veszélyének kitett kockázati csoportokba tartozók esetén javasolt a gyógyszertári forgalomban vényre, térítés ellenében megvásárolható hepatitis A elleni védőoltás - tették hozzá.
Kik a veszélyeztetettek?
Azt írták, fokozottan veszélyeztetettek azok, akik például fertőzött szubtrópusi vagy trópusi országokba utaznak, olyan helyeken élnek, vagy oda utaznak, ahol nem megfelelőek a higiéniai körülmények - például űrgödrös WC-k vagy folyóvíz hiánya -, illetve, akik valamilyen alapbetegséggel, a többi között hemofíliával, krónikus hepatitis B-fertőzéssel élnek, vagy C-vírus-hordozók.
Idetartoznak továbbá az életmódjukból fakadóan a hepatitis A-fertőzés kockázatának fokozottan kitett emberek, például az intravénás kábítószer-használók, valamint az úgynevezett MSM-populáció tagjai is - sorolták.
A megelőzés érdekében kiemelten fontos a megfelelő higiénés szabályok betartása, emellett orvosi javaslat alapján (vényre) a patikákban térítés ellenében védőoltás is elérhető - fűzték hozzá.
Azt is közölték, hogy a hepatitis A-vírus okozta betegség a fejlett országokban ritka, a fejlődő országokban pedig gyermekbetegségnek számít, amit felnőttkorra szinte mindenki átvészel. A vírus fertőzött széklettel szennyezett vízzel, jéggel, ételek fogyasztásával terjed. Ritkább esetekben szexuális úton is átadható - sorolták.
A fertőzés leggyakrabban olyan helyeken fordul elő, ahol rossz higiénés szokások vannak, továbbá ott, ahol nem biztosított a víz tisztítása és a megfelelő tisztavíz-ellátás - ismertette közleményében az NNGYK.
(Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ)
Forrás: webbeteg.hu
Képforrás: meduplus.de

A medvehagyma szedése halálos is lehet
A növény gasztronómiai népszerűsége vitathatatlan, gyógyhatásai és íze miatt sokan szedik a szabadban. A medvehagyma óvatlan gyűjtése viszont fatális következményekkel is járhat.
A medvehagyma, amit már őseink is gyógy- és fűszernövényként használtak, mára a modern konyha egyik sztárja lett. Amellett, hogy ízletes, számos gyógyhatással is rendelkezik, például méregtelenítő tulajdonságokkal. Viszont a szedés során könnyen rosszul járhatunk, ha nem figyelünk eléggé. Az gyűjtött növény akár halálos is lehet.
Nem minden medvehagyma, ami annak néz ki
Bár a medvehagyma önmagában nem mérgező, mégis könnyen összetéveszthető a gyöngyvirággal vagy a foltos kontyvirággal – ezek közül az utóbbi gyomorrontást okozhat, míg a gyöngyvirág fogyasztása akár halálos is lehet. Ahogy a VEOL cikke is figyelmeztet, a medvehagyma szedése során különösen fontos az alapos megfigyelés és a növények pontos azonosítása.
A medvehagyma szezonja általában kora tavasszal kezdődik. Ilyenkor a zsenge hajtásait már szedhetjük. A Bakonyban például Zirc környékén találhatunk bőségesen belőle. Érdemes azonban figyelni arra, hogy csak naponta fejenként két kilogrammot szabad gyűjteni állami területen, és mindig csak a talaj feletti részt vágjuk le – ehhez a legjobb eszköz egy recés kés. Így biztosíthatjuk, hogy a növény hagymája megmaradjon, és jövőre is kihajthasson.
A foltos kontyvirágot (elágazó erezet) a medvehagymától (párhuzamos erezet) a levelének erezete alapján lehet könnyen megkülönböztetni.
Hogyan kerülhető el a medvehagyma általi halál?
A medvehagyma és gyöngyvirág különbségei könnyen felismerhetők:
- A medvehagyma leveleinek megdörzsölésekor erős fokhagymaillatot érzünk, míg a gyöngyvirág levelei szagtalanok.
- A medvehagyma levelei fényesek és élénkzöldek, fonákjuk matt árnyalatú; ezzel szemben a gyöngyvirág levelei fordított színeloszlást mutatnak.
- A medvehagymának hagymája van a föld alatt, míg a gyöngyvirágnak nincs.
- A levelek formája is eltér: a medvehagyma hosszúkás és kihegyesedő, míg a gyöngyvirág levelei szélesebbek.
Fontos figyelni arra is, hogy minél fiatalabb hajtásokat gyűjtsünk – ezek tovább is elállnak, valamint zsengébbek és ízletesebbek is. Május környékén pedig érdemes ellátogatni a zirci arborétumba, ahol megcsodálhatjuk a medvehagyma mezőt.
Forrás: Kemma.hu

Négy generáció legendás doktorbácsija nyerte a Szent-Györgyi Albert orvosi díjat
Lezárult a szavazás, eldőlt, hogy a jelöltek közül ki kapja az idei Szent-Györgyi Albert orvosi díjat. Tata szeretett gyermekorvosa, dr. Válóczi János előkelő helyen végzett a közönségszavazáson.
Sokan várták izgatottan, hogy végre kiderüljön, hogy ki nyerte a Szent-Györgyi Albert orvosi díjat az északnyugat-magyarországi régióban. Tata szeretett gyermekorvosa, dr. Válóczi János végig vezette a listát.
A tatai gyermekorvos meghatottan és a tőle már jól ismert szerénységgel fogadta a hírt.
– Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, akik jelöltek, akik rám szavaztak. Ez hatalmas megtiszteltetés számomra. A szakmától kapott elismerés is jó dolog, de a betegektől kapott megbecsülés számomra sokkal többet ér – mondta meghatottan Válóczi doktor úr, aki szerint ez igazi visszaigazolás, hogy jól végezte a munkáját.
Külföldről is szavaztak Válóczi doktor úrra
– Nem számítottam erre, azt hittem, hogy lassan el is felejtenek, hiszen az élet mindenkinek megy tovább. Nagyon örülök, mert ez végül megkoronázza ezt az 53 évet – tette hozzá a nyugdíjas orvos, aki kis betegeinek éjjel-nappal elérhető volt.
– Régebben rengeteget ügyeltem, többet láttam a betegeimet, mint a családomat, de ebből a szavazásból kiderült, hogy érdemes volt. Mindig becsületesen elláttam a betegeket, a legjobb tudásom szerint gyógyítottam, mindig mentem, ha szükség volt rám. Könnyű helyzetben voltam, mert nagyon szerettem a munkám, érdekelt a gyermekgyógyászat, mindig a szaklapokat bújtam, képeztem magam. Mégis azt mondom, hogy nem csináltam én semmi különlegeset, csak a munkámat végeztem – szerénykedett szokása szerint a lelkiismeretes gyógyító.
Mint arról korábban beszámoltunk, a nyugdíjas gyermekorvos egészségi állapota miatt vonult vissza. Helyére még keresik az utódját.
– Nagyon hiányoznak a betegek, hiányzik a gyógyítás, de sajnos be kellett látnom, hogy nem bírom, megöregedtem. Nagyon szépen köszönöm azt a sok üzenetet, kedves szót és legfőképpen a sok szeretetet. Még külföldön élő egykori betegeim is írtak nekünk, hogy szavaztak, pedig már régen elköltöztek. Ezek gyerekek mellettem nőttek fel, családot alapítottak. Fantasztikus dolog volt, hogy szinte családtagnak éreztem magam.
Forrás: kemma.hu

Egy vitamin mindenek felett: csodaszerről beszélt a professzor és háziorvos
Csodatévő vitamin, amit télvíz idején receptre írna fel a tatabányai háziorvos. Kiderült, hogy hazánk teljes éves ellátása több milliárdos kiadást vonna maga után de a megfelelő D-vitamin pótlással kétszer ekkora összeget lehetne megtakarítani.
A D-vitamin az egyik legősibb vegyülete a szervezetünknek. A szükséges adaghoz nincs szükség másra, mint hogy napfény érje a bőrünket. A D-vitamin hiány tehát télen és tavasszal a legjellemzőbb.
Ez az a vitamin, amit receptre írna fel a tatabányai háziorvos is, dr. Csák Ferenc és ez az, amiről a promotions. hu csodavitaminként számolt be. Cikke egy podcast alapján íródott, amelyben dr. Lakatos Péterrel, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának professzorával Friderikusz Sándor beszélgetett.
A D-vitamin alapvető hatása a sejtosztódást lassító és a sejtspecializálódást elősegítő hatás. Ha a kettőt összerakjuk, azt úgy is lehet mondani, hogy daganatellenes hatás. Azok körében, akik nem voltak D-vitamin hiányosak, a Covid-fertőzés is kevésbé súlyosan zajlott le, és a halálozás kisebb volt
– mondta dr. Lakatos Péter. Majd hozzátette, hiába élünk magas napsütéses óraszámú területen, ha teljesen elfedjük bőrünket a nap elől. Példát is mondott: az arab országokban élők esetében még nagyobb a D-vitamin hiány, főleg nők körében.
Hiába a napi tizenkettő órán át tartó napsütés, de nem éri a bőrüket. Például, Szaúd-Arábiában a nők körében gyakorlatilag 100 százalékos a D-vitamin hiány.
A D-vitamin milliárdos költség lenne
Dr. Lakatos Péter számításokkal támasztotta alá, hogy az ősztől tavaszig tartó időszakban mennyibe kerülne a lakosság ellátása a megfelelő készítménnyel annak érdekében, hogy ne jelenjenek meg a D-vitamin hiánnyal kapcsolatos betegségek, mondhatni az egészséges életmód egyik fontos része.
Hazánkban a lakosság teljes D-vitamin ellátása körülbelül 10 milliárd forint lenne éves szinten, de cserébe több mint 200 milliárdot lehetne megspórolni. Mindenkinek szeptembertől májusig kéne szedni D-vitamint
– fogalmazott a SOTE professzora.
Forrás: Kemma
Képforrás: shutterstock