rna ado 1 szazalek

 

Elsőfokon hét év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki haragjában egy járókelőt akart megölni Esztergomban.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2024. április 27-én lelki fájdalma miatt haragot, dühöt érzett az emberek iránt, ezért elhatározta, hogy valakit megöl. A vádlott egy 21,5 centiméter pengehosszúságú kést vett magához és 21 óra 30 perc körül Esztergomban egy számára ismeretlen, utcán sétáló férfire támadt oly módon, hogy a kezében lévő késsel kétszer a sértett nyaka irányába sújtott azért, hogy a nyakát elvágja, így halálát okozza. A vágások a sértett arcát találták el két helyen, illetve az egyik vágás a sértett védekezésre emelt kezét érte. A megtámadott férfi arcán nyolc napon belül gyógyuló sérülések keletkeztek.

A vádlott 2023. november 12-én Tokodon az utcán szóváltásba került egy számára ismeretlen férfivel, aki párjával és 4 éves gyermekükkel sétált. A vádlott meglökte a nőt, erre a férfi védekezésül meglökte őt, dulakodni kezdtek és a földre kerültek. Ezután sikerült a férfinek a vádlott fölé kerekedni, és még kétszer megütni, mire a vádlott felhagyott a támadó magatartásával.

A vádlott itt támadt rá idős áldozatára

Az emberölés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádirata alapján a Tatabányai Törvényszék a férfit 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint kötelezte 1.044.857 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A bíróság végzésében a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta. A végzés végleges.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a támadót

 

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék / police.hu, dorogimedence.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

  A vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását...

  A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év...

  Elsőfokon hét év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki haragjában egy járókelőt akart...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.