Országos

Kezdődik a 134. országos énekesmadár-etetési szezon
Magyarországon legalább 1890-től számíthatjuk a lakosság madáretetési mozgalmának indulását, így a 2023/2024-es tél immáron a 134. szezon. Ennek kapcsán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra hívja fel a figyelmet, hogy a madarakat - a közvélekedéssel ellentétben - nem azért etetjük, hogy azok életben maradjanak, erre természetesen emberi segítség nélkül képesek. A cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és sokadik emelet magasságában is. Ugyanakkor az MME felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a vízimadarakat ne etessék, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja!
Az énekesmadár-etetési időszak az első fagyok késő őszi-kora téli beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak. Az énekesmadaraknak téli eleségként adható: napraforgó; alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal); állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó) – ezek valamelyike már önmagában is elegendő lehet; plusz ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet. Részletek: http://www.mme.hu/teli_madaretetes
Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorhatja veszélybe, betegítheti meg és ítélheti pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú hazai tapasztalatai, a tömeges madárelhullások rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról. A vízimadarak életmódja alapvetően tér el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért számukra az etetés életveszélyes kockázatot jelent, mert kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza. Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését. A tömeges érintkezés ránk is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent madárra és emberre egyaránt óriási kockázatot. Ráadásul az etetés folyamatos kenyér diétája megbetegítheti a madarakat, ezek egyik formája, az "angyalszárny-betegség" teljes röpképtelenséget is okozhat a fiatal madaraknál.
Részletek: http://www.mme.hu/a-vizimadarakat-soha-ne-etessuk
Forrás: MME

Védéki és budapesti ikonikus épületek borulnak lilába a Koraszülöttek világnapján
A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) a november 17-ei koraszülöttekért világnaphoz kapcsolódóan nemrég indította el Lila nap című kampányát. Az elmúlt időszakban számos cég, intézmény és szervezet is csatlakozott a KORE felhíváshoz, így soha nem látott összefogás jött létre a koraszülöttekért. Ennek keretein belül budapesti és vidéki ikonikus épületek borulnak lilába és a közösségi felületeken is lilára váltanak majd a cégek, hogy így fejezzék ki együttérzésüket és támogatásukat.
Magyarországon minden 10. gyermek koraszülöttként jön a világra, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) alapítói is érintettek. Saját traumáikból felocsúdva hosszú évek munkájával, és az egészségügyi dolgozókkal való folyamatos együttműködéssel elérték, hogy a koraszülöttek gondozása már a kezdetektől a szülök bevonásával történjen a Koraszülött Intenzív Osztályokon. Rendkívül fontosnak tartják azonban, hogy a koraszülöttek ügye ne rekedjen meg az érintettek zárt burkában és minél többen tudjanak arról, hogy milyen kihívások közt kezdi életét társadalmunk jelentős hányada, valamint milyen nehézségekkel kell megküzdeniük az ő szüleiknek, családjuknak és az őket nagybetűs életbe engedő egészségügyi dolgozóknak.
Ezért elindították a „Lila nap” című országos kampányukat, mellyel egy célt tűztek ki a szervezők: boruljon lilába az egész ország. A felhíváshoz rengeteg cég és intézmény csatlakozott. Így jelen állás szerint lila díszvilágítást kap Budapesten a Puskás Aréna, a MÜPA, a Millenáris, a BME Q épülete, a Duna Aréna és a TritonLife Magánkórház. Míg Győrben a Jedlik Ányos híd, a Városháza és az Audi Aréna, Debrecenben a Víztorony és a Nagyerdei Stadion, a szentesi Megyeháza, a miskolci Városháza, a soproni Tűztorony, a gödöllői Királyi Kastély, a szombathelyi Emlékmű, a nagykanizsai világító kockák, a siklósi vár és a Magyar Közútnak köszönhetően a komáromi Monostori híd. Rajtuk kívül számos óvoda, iskola, kisebb-nagyobb közösség is jelezte, hogy csatlakoznak a világnaphoz különböző aktivitásokkal.
A Lila nap kampányhoz a következő napokban is várják a további jelentkezéseket intézményektől, országos és helyi szervezetektől, cégektől és magánszemélyektől is. Akik bármilyen módon, akár online, akár offline módon csatlakoznak az akcióhoz mind abban segítenek, hogy ez a társadalmilag fontos ügy minél szélesebb tömegekhez juthasson el.
A Koraszülöttekért Országos Egyesület hivatalos weboldalán számos további hasznos háttérinformáció megtalálható a témában: www.koraszulott.com. Azok, akik szeretnék csatlakozási szándékukat jelezni, őka Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen keresztül vehetik fel a kapcsolatot az Egyesülettel.
A közösségi oldalakon is a lila szín lesz a fókuszban ezen a napon, ugyanis a Koraszülöttekért Országos Egyesület online kampányához csatlakozik a teljesség igénye nélkül az LG, a Danone, a Ziaja, Meló-Diák, az Euronics, a Profession, a Don Pepe, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány, a Magyar Közút, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Volánbusz, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Hungaroring, az Euroleasing Zrt, a Wienerberger Magyarország, a Herbow Zrt., a Liget Budapest és a területén található Pavilon Kert, illetve Pántlika is. Míg a tatai Kuny Domokos Múzeum egész napos, ingyenes tematikus programokkal csatlakozik a világnaphoz.
Forrás: Peers Communication

Gépjárműadó egyszerűen, mobilappon
A gépjárműadó második részlete és az esetlegesen korábban elmaradt összegek is befizethetők a NAV mobilappjában pár koppintással.

Lakossági felhívás – ne etessük a vízimadarakat!
A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.

Speciális Suzukikkal erősíti az ügyeleti ellátást az Országos Mentőszolgálat
Ünnepélyes eseményen vette át az Országos Mentőszolgálat azt a 170 darab Suzuki Vitara és S-CROSS típusú gépjárművet, amelyeket a jövőben az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszerben használnak.