rna ado 1 szazalek

Országos

Online a legegyszerűbb és leggyorsabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása. Akinek még nincs ügyfélkapuja, bármikor regisztrálhat a rendszerbe, ami után azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét. Sosem késő ügyfélkaput nyitni!

Közlekedjünk körültekintően, tartsuk be a KRESZ szabályait! Figyeljünk egymásra, vigyázzunk környezetünkre és a közösségi közlekedés járműveire!”- ezek a MÁV-Volán-csoport legfontosabb üzenetei május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napján. A kezdeményezés programjaihoz a MÁV-Szimfonikusok koncertekkel csatlakoznak.

A téli témájú füzet után most egy tavaszi hangulatú, ingyenesen is letölthető, közutas színező és foglalkoztató füzettel rukkolt elő a Magyar Közút.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan nyomon követi az adószámla-hátralékkal rendelkező adózókat, és kiemelt figyelmet fordít a visszaigénylőkre is. Előfordul, hogy ez a két adózói kör átfedéseket mutat. Ilyen volt az az eset is, amikor egy jelentős forgalmat bonyolító gazdasági társaság áfa-visszaigénylésével próbálta csökkenteni fennálló adótartozását.

A május elseje óta szinte minden helyközi vonat- és buszjáraton használható bérletek negyede országbérlet volt, a többi pedig a vármegyék között oszlott meg – a várakozásoknak megfelelően – nem egyenlő arányban: a legtöbb Pest, a legkevesebb Komárom-Esztergom vármegyében fogyott. A képzeletbeli dobogóra – Pest vármegye mellett – Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar fért fel.

Cikk ajánló

  „Kedves Esztergomiak! Folytatódik a járdaprogram a Kiss János vezérezredes úton!” –...

  Ma délben érkezett a szomorú hír, miszerint elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét...

Ahogy megérkezik a nyári meleg, nemcsak a gardróbot, hanem az étrendet is érdemes „átöltöztetni”....

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.