Rendőrségi

Nyolc év után bukott le a hamis okmányokkal
A vádirat szerint a férfinak 2016-ban – pontosabban meg nem határozható időben – Szlovákiában, Észak-Komáromban, egy kaszinónál egy ismeretlen férfi felajánlotta, hogy hamis szlovák tartózkodási engedélyt és vezetői engedélyt szerez részére. Az elkövető a hamis iratok ellenértékeként az 1.000,- eurót fizetett, és közölte a személyi adatait.
Az elkövető gyakorlati gépjárművezetői oktatáson nem vett részt, illetve nem jelentkezett be a szlovák lakcímnyilvántartásba sem, a szlovák tartózkodási engedélyen szereplő lakcímen soha nem tartózkodott. Az elkövető részére az ismeretlen férfi 2016-ban átadta a hamis szlovák honosságú vezetői engedélyt és a hamis szlovák honosságú tartózkodási engedélyt azzal, hogy a szlovák vezetői engedély csak a szlovák tartózkodási engedéllyel együtt érvényes.
Az elkövető a hamis okmányokat átvette, azokat magánál tartotta, annak ellenére, hogy soha nem tartózkodott a komarnoi címen és nem szerzett vezetői engedélyt „AM”, B1”, „B”, „C1”, „C”, „BE”, C1E”, „CE” és „T” kategóriájú járművek vezetésére.
Az elkövetőt 2024. május 2-án Tárkányban a Fő utcán – miközben a munkáltatója, tulajdonát képező tehergépkocsit vezette – a Kisbéri Rendőrkapitányság járőrei ellenőrzés alá vonták, amelynek során a férfi a hamis okmányokat átadta, azaz felhasználta.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás nélkül végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, valamint a hamis okmányokat kobozza el.
Forrás. Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
Képforrás: newsweek.com

Barátnője sérelmére követett több bűncselekményt
A vádirat szerint a férfi 2021. november 13-án ismerkedett meg sértettel, akivel 2021. november végétől 2022. május 13. napján történt szakításukig párkapcsolatban élt, a sértett almásfüzitői albérleti lakásában. A férfi az együttélésük idején különböző kitalált, valótlan ürüggyel 2021. december és 2022. május közötti időszakban összesen 900.000,- Ft készpénzt kért kölcsön a sértettől azzal a valótlan ígérettel, hogy a kért összeget egy-két hónapon belül visszafizeti neki. A férfinak már a kölcsönkéréskor sem volt szándékában a kölcsönt visszafizetni, melyre anyagi nehézségei miatt a reális lehetősége sem volt, az összegeket a sértett felszólítására nem adta vissza, így a sértettnek 900.000,- Ft meg nem térült kárt okozott.
A férfi 2021. decemberben sértett kérésére javításra elvitte a sértett tulajdonában lévő 153.780,- Ft értékű mobiltelefonját, azonban a megjavított telefont nem adta vissza a sértettnek, azt a sértett tudta nélkül, jogosulatlanul ismeretlen személynek a sajátjaként eladta.
A férfi 2022. január 11. és 2022. április 8. napja közötti időszakban a sértett nő nevére kiállított bankkártyáját a sértett tudta és engedélye nélkül 17 alkalommal jogosulatlanul használta vásárlásokra és készpénzfelvételre. Az elkövető ezzel így összesen 225.931,- Ft kárt okozott, mely nem térült meg.
Az elkövető összesen 1.279.711,- Ft meg nem térült kárt okozott a nőnek.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás nélkül végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, valamint kötelezze a sértett kárának a megfizetésére.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyéeszség

Felgyújtotta a házat, amit el kellett hagynia
A Komáromi Járási Ügyészség vádirata alapján a Komáromi Járásbíróság büntetővégzést hozott azzal a férfival szemben, aki a bírósági végrehajtó felhívására elhagyta ugyan az ingatlant, azonban hajnalban oda visszatért, és felgyújtotta.
Az ügyészség indítványára a bíróság a férfival szemben 2 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.
A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette.
A vádirat szerint a férfi és a felesége 2003. december 29-étől lakott abban a császári zártkerti ingatlanon lévő pinceházban, amelyet adásvételi szerződés alapján részletfizetéssel meg akartak vásárolni, a tulajdonjogot csak a teljes vételár kifizetése után szerezték volna meg.
A vevők a vételár részletek kifizetését többszöri felszólítás ellenére elmulasztották, ezért az eladó 2006. februártól havi rendszerességgel felszólította őket az ingatlan kiürítésére és elhagyására. A vevők az ingatlant nem hagyták el, ezért a tulajdonos az ingatlan kiürítése iránt polgári pert indított. A bíróság a vevőket 2019-ben kötelezte az ingatlant kiürítésére. Az alperesek a jogerős bírósági ítéletben foglaltaknak nem tettek eleget, ezért a tulajdonos kérelme alapján végrehajtási eljárás indult.
Időközben az ingatlant megvásárolta a sértett, akinek tudomása volt, hogy az ingatlanban jogosulatlanul laknak. Az önálló bírósági végrehajtó felhívására a férfi és a felesége 2022. szeptember 7-én elhagyta az ingatlant, a házból a használati tárgyaikat magukkal vitték. A férfi azonban 2022. szeptember 7-ről 8-ra virradóan, hajnali 1 óra körüli időben egyedül visszament a házhoz. Az elkövető az épületben lévő félig telt gázpalackot kinyitotta, a szobában maradt ruhaneműket a pincéből felvitt hígítóval lelocsolta, majd gyufával meggyújtotta, a gázpalack felrobbant. A helyszínre ékezett tűzoltóknak rövid idő alatt sikerült a tüzet eloltaniuk, így az nem veszélyeztette a szomszédos épületeket és személyi sérülés sem történt.
Az épület egy része teljesen kiégett, a tetőszerkezet leégett, az elkövető 10.890.000,-Ft. összegű rongálási kárt okozott, amit a biztosító térített meg.
Az ügyben közzétett fotók a https://ugyeszseg.hu/felgyujtotta-a-hazat-amit-el-kellett-hagynia-fotokkal-a-komarom-esztergom-varmegyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/ oldalon tekinthetők meg.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
Képforrás: 24.hu

NAV: Debrecenben váltották meg először az üzletzárást
Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás. A vendéglátóhelyet fél év alatt kétszer is nyugtaadás elmulasztása miatt érte tetten a NAV. Az üzletzárás februárban lett volna esedékes, azonban a cég, kifizetve a több mint 7 millió forintnyi bírságot, mentesült a súlyos adóügyi szankciótól.
Az üzletzárást a legsúlyosabb esetekben alkalmazza a NAV, így például a nyugtaadás vagy az alkalmazotti bejelentés elmulasztásakor. A hivatal nem is mérlegelheti az üzlet bezárását akkor, ha a vállalkozó három éven belül másodszor „felejt el” nyugtát adni, másodszor is igazolatlan árut forgalmaz, vagy másodszor is feketén foglalkoztatja dolgozóját; ilyenkor kötelező az üzletzárásról határozatot hozni.
A szigorú szabályok enyhültek idén január 1-jétől. A vállalkozás ugyanis megválthatja a szigorú adóügyi szankciót. Ehhez mindössze három dolgot kell tennie. Egyrészt le kell mondania a fellebbezési jogáról, másrészt a határozatban előírt időpontig a mulasztásért kiszabott bírságot, és harmadrészt az extra, úgynevezett üzletlezárást kiváltó bírságot is meg kell fizetnie. Az újfajta bírság magas, igazodik az elkövetett mulasztások súlyához. Ezekben az esetekben (nyugtaadás elmulasztása, igazolatlan eredetű áru forgalmazása, alkalmazott be nem jelentése, pénztárgép üzemeltetési szabályainak megsértése) az adóelkerülés ténye megkérdőjelezhetetlen, ezért a mulasztási bírság tízszeresének – súlyosabb esetben hússzorosának – megfizetésével váltható csak ki az üzletzárás.
A notórius mulasztók, akiknél a 60 napos üzletzárás elrendelése következne, már nem élhetnek a kedvező szabállyal. A 60 napos üzletzárást ugyanis már nem lehet megváltani.
A debreceni vendéglátóhely volt az első, amely kihasználta a kedvező szabályokat. A cég a határozat átvételét követően azonnal, még aznap délután telefonált, hogy szeretne élni a lehetőséggel. A nyugtaadás elmulasztásáért kiszabott 650 ezer forintot, valamint a 6,5 millió forint üzletzárást kiváltó bírságot is rögtön megfizette, és így mentesült a 12 nyitvatartási napra szóló bezárás alól.
Forrás: NAV
Képforrás:

Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et
Több száz millió forintos kártérítést követel a 2023-ban Esztergomban felrobbantott rendőr családja a Terrorelhárítási Központtól. A hétfői hírek szerint a család jogi képviselője bár próbált peren kívül megegyezni a TEK-kel, de egy hősi halotthoz mérten méltánytalan ajánlatot kaptak, így most jelentős összeget kértek.
Mint megírtuk, 2023 szeptemberében robbanás történt Esztergom egy külterületi, ritkán lakott részén, a Búbánatvölgy egyik családi házánál, ahová a rendőrök is kivonultak intézkedni. A sikertelen túsztárgyalások után bekövetkező detonációban a TEK egyik munkatársa életét vesztette, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan. A robbantás után az elkövető is meghalt, aki már egy évvel ezelőtt megjósolta halálának körülményeit.
Kónya Gábor Lajost, a bevetés közben meghalt rendőrt hősi halottá nyilvánították, családja azonban már korábban is úgy érezte, hogy az emléke iránt tanúsított bánásmód egyáltalán nem „hőshöz méltó”, a férfi temetésének körülményeit is sérelmezték.
Bár a Központi Nyomozó Főügyészség a történtekért csak a robbantót tette felelőssé, azonban a családtagok szerint nem volt szükséges a fiatalember bevezénylése az épületbe. Helmeczy László, a család jogi képviselője peren kívül próbált megegyezni a TEK-kel a kártérítés összegében, de ennek eredménytelensége miatt beperelte a szervezetet.
Méltánytalan ajánlatot kaptak, most százmilliókat követelnek
A családja ügyvédje elmondta, hogy a Terrorelhárítási Központ ajánlata olyan alacsony összegeket tartalmazott, ami véleménye szerint méltánytalan egy hősi halott esetében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a TEK a szülőknek egyáltalán nem is ítélt meg semmit, csak az özvegynek és a két gyereknek.
Ezért nem maradt más lehetőség, be kellett perelnem a Terrorelhárítási Központot. A keresetben azt kértem, a két gyermek és az özvegy után 100-100-100 milliót, az elhunyt szüleinek pedig 50-50 milliót ítéljenek meg. Emellett kértem havi 160-160 ezer forint neveléspótló járadékot a gyermekeknek a tanulmányaik befejeztéig, a szülőknek pedig havi 60-60 ezer forint járadékot is
– mondta el az ügyvéd a Blikk hétfőn megjelent cikke szerint, aki szerint a rendőrt teljesen fölöslegesen küldték a halálba.
A hősi halált halt kommandós édesanyja elmondta, nincs olyan nap, amikor ne gondolna fiára. „Képtelen vagyok rá, de úgy hiszem, nem is lehet egy anyának feldolgozni ezt a tragédiát. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Rosszul vagyok, de hogyan is lehetnék? – fogalmazott korábban. Kijelentette, hogy egy gyermek elvesztése megfizethetetlen, de méltánytalannak tartja azt az összeget, amit eredetileg kínáltak a menyének és az unokáinak, azt pedig képtelenségnek tartja, hogy a szülőknek az egyetlen gyermekük elvesztése miatt nem jár egy forint sem.
Forrás, fotó: index.hu