Rendőrségi

Módosították a vádat a kisfiút felrúgó jászberényi karateedző ügyében
A Szolnoki Járási Ügyészség módosította az általa a Szolnoki Járásbírósághoz benyújtott vádat a tavaly nyáron, a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazással kapcsolatban. Az egykori jászberényi karateedző tettleg és szóval is bántalmazott, illetve megalázott egy hét esztendős kisfiút, akit többedmagával a férfi felügyeletére bíztak. Az ügyészség a „maradandó fogyatékosság” okozását nem találta bizonyítottnak, ezért a jövő héten, február 26-án a Szolnoki Járásbíróságon délelőtt kezdődő előkészítő ülésen „csupán” a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettét fogja az 56 esztendős vádlott terhére felróni – írja a Szoljon.hu. Az ügyészség a férfival szemben – arra az esetre, ha a bűncselekmények elkövetését a váddal egyezően beismeri – két és fél év börtönbüntetés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság a jászberényi karateedzőt véglegesen tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek során 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.
A vádirat ismertetése során felelevenítették a szolnoki kalandparkban történt incidenst, a történetről bővebben IDE kattintva olvashat.
Forrás: Kemma
Képforrás: Eztnezd.net

83 éves anyját fenyegette agyonütéssel
Zaklatás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki a saját anyját fenyegette agyonütéssel.
A vádirat szerint a férfit az édesanyja 2022 decemberben befogadta az esztergomi házába, mivel a férfi összeveszett élettársával és nem volt hová mennie. A férfi 2024. július 17-én 22 óra körüli időben ittas állapotban ért haza, emiatt édesanyja nem akarta beengedni a lakásba, mert ilyenkor agresszív, ezért kiírta egy papírra, hogy menjen a hátsó lakrészbe aludni. A férfi ekkor berúgta a bejárati ajtót, majd egy fejszével a kezében beütötte a konyhaablakot miközben azzal fenyegette meg 83 éves sértettet, hogy agyonüti a fejszével. Ezt megelőzően 2024. június18-a és július 17-e között rendszeresen előfordult, hogy a férfi ittas állapotban félelemkeltés céljából azzal fenyegette meg sértettet, hogy elássa az almafa alá, megöli őt.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás nélkül végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Vonaton alvókat rabolt ki
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az elkövető azonosításához.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat ismeretlen tettes ellen kifosztás bűntett elkövetése miatt. A képen látható ismeretlen személy még január 19-én éjszaka a vonaton alvó sértettől elvette irattartóját, amiben bankkártya és okmányok voltak. A feltételezett elkövetőkről kamerafelvétel készült. A rendőrség várja azok jelentkezését, akik a bűncselekmény elkövetőjével kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek. Kérjük, hogy amennyiben információja van, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívón vagy a 34-517-777-es telefonszámon.
Forrás: Kemma.hu
Képforrás: Kemma.hu

Óvoda felrobbantásával fenyegetőzött egy esztergomi nő
Az esztergomi rendőrök három órán belül elfogták az elkövetőt. A robbantás célpontja egy helyi óvoda lett volna.
Február 19-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint Esztergomban egy nő egy vita során azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant egy környékbeli óvodát.
Amint a rendőrség tudomást szerzett az esetről, forró nyomon indultak a megkeresésére, közben pedig átkutatták a nevelési intézményt, ahol nem találtak robbanószert, illetve robbantásra alkalmas eszközt. Három órán belül egy helyi italozóban találták meg és fogták el az elkövetőt. M. B. ellen közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás. Az utóbbi időben elszaporodtak a robbantással, valamint egyéb szörnyű tettekkel kapcsolatos történések.
Forrás: police.hu, képforrás: 24.hu

Újra egy diáklány ugrott a vonat elé Tatabányánál
Egy újabb tatabányai diáklány lett öngyilkos – számolt be róla a Komárom-Esztergom vármegyei hírportál. A Kemma cikke szerint a fiatal lány középiskolába járt és jó tanuló volt. Öngyilkossága nemcsak a szülőket, a családját és a tanárait, hanem a diáktársait is sokkolta.
A portálnak egy édesanya azt mesélte, hogy lánya sokkot kapott az eset után, azóta is többször sírva fakad.
A portál megkeresésére a rendőrség közölte, hogy közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják az eset körülményeit. Megkeresték a Tatabányai Tankerületi Központot is, hogy erősítse meg a szörnyű hírt, illetve szerették volna megtudni, hogy a közelmúltban történt két tragédia után terveznek-e további segítséget nyújtani a fiataloknak, hogy megelőzzék az újabb öngyilkosságokat.
A fiatal lány ráadásul ugyanazt a szörnyű módját választotta a halálnak, mint egy általános iskolás tatabányai kislány januárban: vonat elé vetette magát.
A január közepén elhunyt diáklány nemrég váltott iskolát, de az igazgató és a diáktársai szerint is jól beilleszkedett, barátokat is talált. Mégis úgy döntött, hogy a vonat elé veti magát, nem messze a tatabányai vasútállomástól. A lány egyik barátnőjének az apja nyilatkozott a Tényeknek. Ő úgy tudja, hogy semmilyen előjele nem volt a tragédiának. Azonban arról beszélt a barátnőjének, hogy megálmodta a halálát, hogy vonat elé fog ugrani.
Forrás: Magyarnemzet
Képforrás: metropol.hu