A rendőrség állománya számára április 24-e, Szent György napja munkaszüneti nap.
A vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokon, a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken ezen a napon az ügyfélfogadás szünetel.
A készenléti és közterületi szolgálatellátás ugyanakkor folyamatos, és a bejelentések felvétele is biztosított.
Forrás, képforrás: police.hu
Három gépkocsi érintett abban a balesetben, amely Bajna és Nagysáp között történt, a 1119-es út 10-es kilométerszelvényénél.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egyik járművet a bajnai hivatásos tűzoltók áramtalanították. Az egység mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, az érintett útszakaszt lezárták a munkálatok idejére.
Forrás: Katasztrófavédelem
Képforrás: 103-as + 1119-es közút Facebook oldala
Már húsvét vasárnap megkezdte az ünnepekhez kapcsolódó közlekedésbiztonsági akciót a rendőrség és ma is folytatja.
Országszerte több helyen, így a fővárosban is tartanak fokozott ellenőrzést, hogy kiszűrjék a forgalomból az ittas, vagy bódult járművezetőket.
– hangzott el az M1 Híradójában.
Tavaly húsvétkor több mint tízezer autóst ellenőriztek a rendőrök. Ittas járművezetés miatt háromszáz sofőr jogosítványát vették el.
Forrás: hirado.hu, feol.hu
Képforrás: naphire.hu
Négyen partot értek, egy embert jelenleg is keresnek.
2025. április 19-én 20 óra körül, a Duna 1630 folyamkilométer magasságában, Budafok-Tétény közelében, egy motoros kisgéphajó ezidáig ismeretlen körülmények között felborult. A csónakban öt férfi utazott, közülük hárman partra úsztak, egy embert a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai kimentettek a vízből. A rendelkezésre álló adatok szerint sérülésük nem keletkezett.
Egy embert - mind a vízen, mind a szárazföldön - jelenleg is keresnek.
A hajóroncsot a DVRK járőrei megtalálták és a partra vontatták.
A kisgéphajón tartózkodó személyeket mintavételre előállították; a kisgéphajó vezetőjét, a 34 éves Gy. Bálintot járművezetés ittas állapotban bűntett miatt hallgatták ki, és őrizetbe vették.
Forrás: police.hu
Képforrás: kekvillogo.hu
Májusban a könyvtár nemcsak a könyvekről szól: lesz itt közösségi olvasás, kézműveskedés,...
Esztergom közösségi tere, a Kapcsolatok Háza a tavasz utolsó hetében is változatos...
Kiemelkedő sikereket értek el az esztergomi Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola növendékei a...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.