rna ado 1 szazalek

Vármegyei

A vármegyei önkormányzat vezette konzorciumban aktív és ökoturisztikai fejlesztések valósulnak meg összesen közel félmilliárd forint értékben Tokodon, Piliscséven, Lábatlanon és Péliföldszentkereszten. Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatót a lábatlani Dunamente Ökocentrumban tartották meg május 15-én.

Az eseményen Hummel Rudolf, a vármegyei önkormányzati hivatal főosztályvezetője köszöntötte a résztvevőket, köztük Popovics Györgyöt, a vármegyei közgyűlés elnökét, Romanek Etelka és Borsó Tibor alelnököket, Erős Gábor országgyűlési képviselőt, valamint Teller Pétert, a vendéglátó település polgármesterét és a pályázatban érdekelteket.

Popovics György elmondta, hogy az említett beruházások a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében valósulnak meg, vissza nem térítendő 493 millió forint európai uniós forrásból. Hozzátette, hogy a vármegye önkormányzatának sikeresek voltak a turizmus fejlesztéséért tett erőfeszítései, mert a TOP-ban 3,5 milliárd forintot tudtak tizenkét projektre fordítani, aminek jó része látogatóközpontokban öltött testet. Kiemelte, hogy jelentős előrelépés történt, hiszen a turisztika hálózatos szolgáltatás, amit alapinfrastruktúra nélkül nem lehet fejleszteni. A TOP Pluszban összesen 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre erre, tehát a megkezdett fejlesztések folytathatók. „A vármegye nagyon jó a bakancsos, a kerékpáros és a szakrális turizmus területén. Ezért azt a célt tűztük ki, hogy ezeken a területeken érjünk el olyan fejlődést, ami látható. Ezáltal próbálunk egymásra épülő projekteket létrehozni.” – jegyezte meg zárásként.

Másodikként Erős Gábor járult a mikrofonokhoz, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy térségünk számos értéket és kincset rejt. „Sokan azon gondolkodnak, hogy hova menjenek külföldre nyaralni. Úgy gondolom, hogy először ismerjük meg a térséget, környezetünket, hiszen mint említettem számos olyan kincsekben bővelkedik a térségünk, amit talán nem is sokan ismernek, mint például ez az ökocentrumot, ahol most vagyunk” – jegyezte meg.

A beszédek és a köszöntők után Szekér Zoltán turisztikai szakértő, a Dunamente és Térsége Turizmus Egyesület elnöke előadásban mutatta be a négy helyszín fejlesztéseit, amelyeknek a 2025-ös esztendő végéig kell elkészülniük. Először a lábatlani projektet ismertette, ahol két lombkorona házat alakítanak ki. Az egyik az emlősök élővilágának bemutatását célzó „Megfigyelőház”, a másik a „Kísérleti ház”, amely természettudományos kísérleti foglalkozásoknak, interaktív élményóráknak ad majd helyet. Megvalósul egy 4D mozi is, mely a környezettudatosság fejlesztéséhez kínál élményalapú, modern attrakciót a vendégek számára. Ezután Piliscsévvel folytatta, ahol megújul egy régi présház épülete, mely ökoturisztikai találkozó pontként funkcionál majd, a térségi természetjárók új generációjának „kinevelése” érdekében, természeti turisztikai fókusszal. Kiemelte, hogy a péliföldszentkereszti Szalézi Lelkigyakorlatos Ház meglévő látogatóközpont szolgáltatásaihoz kapcsolódva egy különleges, sas formájú sziklamászó torony építését valósítják meg. Végül Tokodot említette meg, ahol ökoturisztikai találkozó pont létesül, mely az idelátogató turisták kiinduló- és végpontjaként szolgál majd. Innen indulva pedig három különböző tanösvény nyomvonalát alakítják ki, ismertető, információs táblákkal fejlesztve.

Az ismertető után a résztvevők kérdéseket tehettek fel, majd körbe vezették őket a Dunamente Ökocentrumban

A projekteket megvalósító konzorcium tagjai:

  • Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata (konzorciumvezető)
  • Dunamente és Térsége Turizmus Egyesület
  • Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft.
  • Lábatlan Város Önkormányzata
  • Piliscsév Község Önkormányzata
  • Szalézi Lelkigyakorlatos Ház

 

Forrás: dorogimedence.hu

 

Az Európa Nap – a Párbeszéd Napja ünnepi hétvégéjén kettős jubileumot ünnepeltek Dorogon (május 11-12.). Nem csak az unióhoz való csatlakozásunk 20. évfordulóját, hanem a település várossá nyilvánításának 40. évfordulóját is. A testvértelepülés, Felsőboldogfalva és környékének kézművesei az Ötház Piacon székely termékek vásárával mutatkoztak be.

A „székely piac” ünnepélyes megnyitóján köszöntőt mondott Erős Gábor országgyűlési képviselő és Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke. Dr. Tittmann János polgármester felkérte Borbély Istvánt, Felsőboldogfalva alpolgármesterét, hogy mutassa be a székely termékeket és a kézműveseket, akik elhozták a különlegességeket a piacra.

Ezt követően a rendezvény Dorog Város Képviselő-testületének szervezésében a dorogi művelődési ház konferenciatermében folytatódott. Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnökének nyitóbeszéde után kihirdették „Az én városom” című írásművészeti alkotások- és mozgóképek készítésére kiírt pályázat eredményeit, amely után dr. Tittmann János bemutatta a „Dorog 1934-1944” című településtörténeti könyvét. Végezetül a résztvevőket „székely termék” kóstoló várta a bálteremben.

„Az én városom” pályázat díjazottjai:

  • 14 év alatti kategória: 1. Varga András (Eötvös iskola) 10 éves, 2. Kele-Fodor Keve (Eötvös iskola) 13 éves, 3. Vincze Máté Roland (Eötvös) 14 éves.
  • Különdíjak: Sáfián Kornél (Zrínyi iskola) 11 éves videó kategória, Kéninger Judit (18 év feletti kategória).

Fotók, forrás: Dorog Város Önkormányzata (dorog.hu) / Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat / dorogimedence.hu

 

Április 24-én véget ért a 9+1 fordulóból álló Dorogi Darts Liga, április 28-án pedig a dorogi darts sport életében először NB4-es fordulót rendeztek Dorogon.

Április 24-én a Dorogi Darts Liga a legjobb 8 összecsapásával ért véget, melynek győztese Felföldi Ádám lett. A képzeletbeli dobogó második fokára Kecskés Tamás léphetett fel, aki egyben a legmagasabb kiszállót (127) dobta. A harmadik Szabó Joe lett, aki a legtöbbször – hatszor is – kidobta a 180/171-et. A legjobb 8 összecsapását egy nagyon kiegyenlített mezőnyben, a remek formában játszó Kecskés Tamás nyerte. A legjobb női versenyző Janszó Orsi lett.

Április 28-án először rendeztek NB4-es fordulót Dorogon, a Sport Büfében, ahol a helyieknek a remek egyéni teljesítmények mellett sikerült bezsebelniük a maximálisan megszerezhető 6 pontot is, amivel átvették a vezetést a csoportban. Ugyanezen a napon tábla elé álltak az amatőr csapatbajnokság 2. csoportjában résztvevő játékosok is. A Móron megrendezett forduló kicsit döcögősen indult, hiszen a dorogiak vereséget szenvedtek a komáromiak ellen, azonban a következő meccset – az előző fordulóban remeklő – Oroszlánnyal játszották, akik ellen magabiztos győzelmet szereztek. Az utolsó körben a hazai pályán játszó, és eddig mindkét meccsét simán nyerő Mórt állították meg a dorogiak, és ezzel átvették a vezetést a csoportban.

 

Forrás: dorogimedence.hu

 

„Közlekedik a család” vetélkedő Komárom Esztergom vármegyében 2024. június 8. (szombat),  9-14 óra között kerül megrendezésre Tatabánya, Győri út 25. szám alatt,  az INTERSPAR Hipermarket parkolójában.

A versenyről a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon lehet bővebb információkat találni.

Öt év szünet után 2024. április 27-én, szombaton tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Lábatlan-Karva Kerékpármaraton és Közösségi programsorozat.

Alapvető célja ennek a napnak, hogy aktív, mozgással, szórakozással fűszerezett minőségi időt töltsenek együtt a régió családjai. Az eddigi hagyományokat megtartva és azokat jelentősen kiegészítve készült a szervezők csapata. Egy páratlanul informatív, ugyanakkor sokféle érdeklődést lekötő Duna-parti nap várt mindenkire a fiataloktól, a régebb óta fiatalokig!

Ebben az évben a szervezésre és lebonyolításra a NetMaxx Magyarország Kft. lelkes csapata kapott megbízást. A NetMaxx vezetői közel harminc éves szakmai múlttal rendelkeznek a szervezetfejlesztés, pénzügyi tanácsadás területén. A programokat Péterek fogták össze. Hartmann Péter és Süttő Péter vállalták magukra ennek a napnak szervezését.  Komoly tapasztalatuk alakult ki a közösségi programok tervezésében és megvalósításában.

A nap kétségkívül fő attrakciója a „Lábatlan-Karva Kerékpármaraton” volt. Túrája új útvonalon, 49 kilométer hosszan kacskaringózik a szlovákiai Karváig, ahonnan komphajóval hozták vissza a sikeres teljesítőket. A Péterek segítői, a program megvalósításának gerincét képező Attilák, egytől-egyig profik a saját területükön.  Mizsér Attila olimpiai és világbajnok öttusázó, csapatával együtt érkeztek és mutatták be az öttusa csodálatos tusáit, emberközelire varázsolva. Németh Attila a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Klub vezetője csapatával olyan játékokat telepítettek a festői környezetbe, melyek családokat, baráti társaságokat mozgatnak meg a nap folyamán. Addig amíg az egészségsátor kortalanul, a lufihajtogató világbajnok, kézműveseink, arcfestőink, az aprótalpúak körében aratnak osztatlan sikert ez alkalommal. A gyermekek egyik nagy kedvence a Kiskalász zenekar húzta a talpalávalót kora délután. A nap folyamán kétszer is szellemi vetélkedőre hívtuk a családokat. A „Kvíz-JátszMa” sorozaton belül, külön erre a napra „Családi kvízjáték” -ot vezetett Süttő Péter játékmester. Korunk egyik legnagyobb aviátora, a műrepülés mestere, Besenyei Péter koronázta meg bemutatójával a délutánt. Az esti órákat pedig kitöltötte a muzsika hangja. A musical parádé során megidézték Mary Poppins, az Aranyoskám dalait, felhangzottak Tina Turner, Barbra Streisand, Whitney Houston, Cserháti Zsuzsa, Chaka Khan, Máté Péter slágerei Fehér Adrienn, Jónás Andrea, Sánta László színművészek előadásában. Az estét az LGT Tribute Zenekar zárta egy fergeteges koncerttel.

Forrás: Netmaxx Kft.

 

Cikk ajánló

  A Rangers M.C. Hungary motoros klub 1995-ben alakult, és azóta is egy folyamatosan működő,...

  Befejezték szereplésüket a magyar válogatottak a hetes rögbi Eb-n. Az Esztergomi Vitézekre...

  Már javában készül a háromszoros címvédő magyar junior női kézilabda-válogatott a júliusi...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.