rna ado 1 szazalek

Térségünk

Tegnap este a korábbi csőtörés elhárítása a jelzetteknek megfelelően lezárult, a rendszer óvatos – alacsony nyomás melletti – feltöltése megkezdődött és a tervezetteknek megfelelően haladt, a tűzcsapok zömén megjelent már a víz.

Éjszaka azonban a Duna és a 10. sz. főút közötti, 300-as csövön újabb törés keletkezett, amelynek következtében a hálózatot sajnos ismételten le kellett zárnunk. Munkatársaink haladéktalanul kivonultak a helyszínre és megkezdték a hibaelhárítást. A munkálatok időtartama minimum 4-5 órára becsülhető, amennyiben egyéb nehezítő körülmény adódik, úgy akár tovább is húzódhat.

Előre láthatólag a mai nap első felében már részleges, majd a fogyasztás növekedésével teljes szolgáltatáskiesés várható a településeken, az ellátás fokozatosan tud majd helyreállni. Amint konkrétabb információkkal rendelkezünk a beavatkozás várható befejezéséről, ill. a szolgáltatás helyreállításáról, frissítjük a tájékoztatásunkat.

Az ivóvizet az eddigiekhez hasonlóan vízszállító autóval fogjuk biztosítani.

Tisztelt Felhasználóink!

Az elmúlt napok nyilvánvalóan komoly nehézséget okoztak mindenkinek. Ennek ellenére igyekeztünk a helyzetet az önkormányzatokkal és egyéb szereplőkkel összefogva megfelelően kezelni, amelyet most folytatnunk kell. Mindezt segítette a lakosság részéről is megnyilvánuló – a nehéz helyzet ellenére is – higgadt és a legtöbb esetben támogató hozzáállás, szolidaritás.

Munkatársaink továbbra is mindent elkövetnek a helyzet megoldása érdekében, ebben kérjük további megértésüket és támogatásukat, amelyet ezúton is köszönünk!

 

Forrás, képforrás: edv.hu

 

Tájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy a Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő településeket érintő, ivóvízhálózaton bekövetkezett hibák közül az utolsó – vasút alatti, 30 méteres vezetéket érintő csőtörés – elhárítása is lezárult. Munkatársaink kellő körültekintéssel megkezdték a rendszer feltöltését. Tekintettel arra, hogy mind a hálózat, mind a tározók leürültek, valamint arra, hogy a nyomásszint csak fokozatosan növelhető, a feltöltés hosszabb időt vesz igénybe, amelynek során az ellátás folyamatosan áll helyre, a magaslati viszonyoktól is függően. A folyamat minden bizonnyal az éjszakába nyúlik.
Fentiekre tekintettel továbbra is a helyszínen lesznek a lajtoskocsik, mindhárom érintett településen.

A nem szokványos hiba-sorozat elhárítása kapcsán tanúsított eddigi türelmet és a munkatársaink felé megnyilvánuló lakossági és önkormányzati támogatást ezúton is köszönjük!

Forrás, kèpforrás: edv.hu

 

 

Tájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy a korábbi – Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő településeket érintő –, ivóvíz-közhálózaton bekövetkezett hiba elhárítását követően sajnos újabb ponton jelentkezett csőtörés, amelynek nyomán a hálózat újabb elemének cseréjére lesz szükség. Szakembereink éjszakai munkavégzés során előkészítették a munkaterületet a 4-es számú vasútvonal mellett. A hibajavítási munkálatok miatt, a mai napon, 2025. június 14-én 9 órától az esti órákig részleges, majd teljes szolgáltatáskiesés várható Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő településeken.

Az ivóvizet lajtoskocsikkal biztosítjuk ez idő alatt. Kérjük szíves megértésüket és türelmüket!

 

Forrás, képforrás: edv.hu

Önkéntes települési mentőszervezetek bizonyították felkészültségüket víz- és viharkárok elhárításában

Nemzeti minősítő gyakorlatot szervezett az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség az önkéntes települési mentőszervezetek részére Süttőn. Az újraminősülő szervezetek alapvető vízkár-elhárítási, valamint viharkár-elhárítási tevékenységből szereztek nemzeti minősítést.

Sárisáp települési mentőszervezetének műszaki komponense emelőkosaras utánfutóval három veszélyes fát távolított el az önkormányzat kérésére. A Gerecse járási mentőszervezet egészségügyi komponense a gyakorlat egészségügyi biztosítását látta el.

A szervezeti és műveleti irányelvben meghatározott feladatokon túl a résztvevő szervezetek megtisztították a Bikol-patak medrét az általános iskolától a Natura 2000 terület határáig (vasúti hídig), valamint a Haraszti árkot a vasúti hídtól a befolyási torkolatig.

A gyakorlaton nemzeti minősítést szerzett:Süttő Települési Önkéntes Mentőszervezet
Nyergesújfalu Települési Önkéntes Mentőszervezet
Kesztölc Települési Önkéntes Mentőszervezet
Tokod Települési Önkéntes Mentőszervezet
Komárom Települési Önkéntes Mentőszervezet

A gyakorlatot Vági Gábor tű. alezredes, megbízott igazgatóhelyettes értékelte.

Fotók, forrás: komarom.katasztrofavedelem.hu, femina.hu

 

Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy Nyergesújfalu, Arany János, Szemere Bertalan, Szabadság domb és Bercsényi utcákban az ivóvíz-közhálózaton végzett hibaelhárítási munkálatok miatt a mai napon, 2025.06.11-én előreláthatólag 14:00-ig időszakos szolgáltatáskiesés várható. 

Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük!

 

Forrás, képforrás: edv.hu

Cikk ajánló

Esztergom adott otthont a Szent Adalbert Központban a térség borászatának egyik...

Kedves Esztergomiak! Egy eldobott 🚬 cigicsikk nemcsak csúnya látványt nyújt, de akár 1000 liter...

  Szombaton rendezik a Visegrád 4 nemzetközi kerékpárverseny magyarországi szakaszát. A...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.