rna ado 1 szazalek

Térségünk

 


Egy olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy 2025. augusztus 2-án ideiglenesen – mintegy két hónapra – bezár az esztergom-kertvárosi Spar.

A hírrel kapcsolatban megkerestük a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetőjét, Maczelka Márkot, aki elmondta, hogy az Esztergom, Damjanich János út 2. szám alatti áruház augusztus elején valóban bezárja ideiglenesen kapuit, hogy egy jelentős felújítást követően, vadonatúj berendezési koncepcióval nyisson újra, várhatóan október folyamán. A kommunikációs vezető hozzátette, hogy az újranyitás időpontjáról időben tájékoztatni fogják vásárlókat.

Borítókép: spar.hu 


A 2025. június 26-i képviselő-testületi ülés előtt, napirenden kívül adtak át két díjat Dorogon. Az Év Köztisztviselője elismerést Hegedüs Zsuzsa kapta, míg az Év Egészségügyi dolgozója elismerést dr. Hamvas József vehette át.

Hegedüs Zsuzsa 1981. február 12-én született Esztergomban. A Dorogi Gimnáziumban 1999-ben érettségi vizsgát tett, majd 2005-ben pénzügyi-számviteli ügyintézői végzett­ séget szerzett. A Dorogi Polgármesteri Hivatalban 2005. január 5-én került sor a határozatlan idejű köztisztviselői kinevezésére. 2007-ben megszerezte szociálpedagógus végzettségét a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán, ezt követően tovább képezve magát, 2011-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen Önkormányzati gazdaságszer­ vező végzettségét szerezte meg. Feladatainak ellátásához, közigazgatási alap- és szakvizsgával rendelkezik. Ismereteit a továbbképzési rend­ szerben folyamatosan szinten·-tartja, fejleszti. Munkáját a jelenleg hatályos jogszabályok alapján végzi, ellátja a költségvetések, beszámolók, testületi, bizottsági előterjesztések elkészítésével kapcsolatos teendőket valamit tagja a helyi köztisztviselői szakszervezetnek. Férjével és két gyermekével Dorogon él. Szabadidejében szeret utazni,kirándulni, valamint színházba járni. Munkatársaival jó kapcsolatot ápol. Teljesítményét az osztályvezetője kiválónak minősítette. Munkáját lelkiisme­ retesen,pontosan,a hivatal vezetőinek és dolgozóinak megelégedésére végzi.

Dr. Hamvas József 1953. augusztus 29-én született Nyergesújfalun. Az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban szerzett érettségije után a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerezte meg orvosi diplomáját 1977-ben. Ezt követően a belgyógyászat és hematológia területén mélyítette tudását, melyet az Esztergomi Kórház Belgyógyászati Osztályán töltött 23 év során kimagasló színvonalon alkalmazott. 2000-ben a dorogi III. számú háziorvosi körzet háziorvosa lett, ahol azóta is fáradhatatlanul dolgozik a betegek gyógyulásáért és jóllétéért. Mindemellett nem szakadt el szeretett szakterületétől sem, hiszen párhuzamosan a Vaszary Kolos Kórház hematológiai szakrendelésén is dolgozik. Hamvas doktor nemcsak a betegek, de kollégái számára is meghatározó támogatást nyújt. Háziorvos kollégái nagyra értékelik szakmai felkészültségét, segítőkészségét és baráti kapcsolatait. Munkája során mindig az empátia, a türelem és a precizitás vezeti, amit a páciensek és munkatársai egyaránt nagyra értékelnek.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Fotók, forrás: dorog.hu, dorogimedence.hu

A Mészáros Csoport által irányított Aqua Lorenzo Kft. is elsők között csatlakozott a Lábatlanban, Nyergesújfaluban és Süttőn élők azonnali ivóvízellátását segítő közösségi összefogáshoz. Több mint 68 ezer liter ásványvizet juttattak el a Komárom-Esztergom vármegyei településekre, ahol csaknem 14 ezer ember került bajba csőtörés és más műszaki hiba, illetve az ezeket követő helyreállítási munkálatok nyomán fellépő vízhálózati zavarok miatt - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az érintett régióban a nyári kánikula kellős közepén aggasztó módon akadozott a vízszolgáltatás. Így a karitatív tevékenységek terén is az országban élen járó Aqua Lorenzo Kft. azonnal reagált és az általa irányított vízgyártó cégen keresztül segítő kezet nyújtott.

"Cégcsoportunk köztudottan elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás iránt, így ebben a rendkívüli helyzetben is tudtuk, mihamarabb segítenünk kell! A váratlan vízhiány elszenvedésének csökkentésére azonnali segélyként három kamionnyi ivóvízkontingenst biztosítottunk a krízishelyzetben érintett három település számára" 

- idézte a közlemény Mészáros Lőrincet, a Mészáros Csoport tulajdonosát.

Az Aqua Lorenzo Kft. saját palackozású szénsavmentes ásványvizeit a cég albertirsai telephelyéről szállították el sürgősen a helyszínre - áll a közleményben.

"Az érintett települések vezetőivel történt gyors egyeztetéseket követően 45 360 palack 1,5 literes Aqua Minera ásványvízzel láttuk el a Lábatlanban, Nyergesújfaluban és Süttőn élőket. Az adomány átvételét és tárolását lakossági összefogással és helyi vállalkozások segítségével valósították meg. Az ásványvizeket pedig az önkormányzatoknál dolgozók közreműködésével juttatták el a rászorulók számára" - tette hozzá Bárány Tamás, a cég ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.

Az Aqua Lorenzo Kft. Magyarország vezető ásványvíz, üdítő- és energiaital gyártója és forgalmazója, amely albertirsai telephelyén 150 főt foglalkoztat - írták.

 

Forrás, képforrás: MTI.hu

 

Június 28-án, szombaton rendezik meg a jubileumi, 20. Tokodi Nyitott Pincék eseményt, ahol tíz helyi gazda nyitja meg pincéjét a látogatók előtt.

A hagyományos esemény immár két évtizede hozza össze a borkedvelőket, a helyieket és a Tokod iránt érdeklődő látogatókat, hogy együtt fedezzék fel a falu páratlan pincekultúráját, ízeit és vendégszeretetét. Az idei év különleges a szervezők számára, hiszen ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Együtt Tokodért Egyesület szervezésében, akiknek lelkes munkája új lendületet adott a rendezvénynek, megőrizve annak hagyományait, ugyanakkor friss színt is hozva a programba – tájékoztatott Pap Norbert, az Együtt Tokodért Egyesület elnöke.

10 nyitott pince

Tíz tokodi gazda, illetve pincészet – Molnár Balázs, Karaszek Miklós, Máguska Pince, Kovács Pince, Kisvölgyi Pincészet, Obermayer László, Szabó Családi Pincészet, Zicsi Vilmos, Sárisápi Borbarátok – nyitja meg idén pincéjét a látogatók előtt, kínálva boraikat, vendégszeretetüket és sokszor generációkon át örökített történeteiket. A nap során lehetőség nyílik kóstolni, beszélgetni, táncolni – és ami a legfontosabb, együtt ünnepelni Tokod szőlészeti-borászati örökségét.

Programok

A pincék 14 órától várják a vendégeket. A minőségi borok mellé a hangulatot az Agyagbanda biztosítja. A rendezvénytér színpadán 21 órakor fellép Cooky, 23 órától a Delta ad koncertet, míg 00:30-tól az RHS fergeteges retro disco-t szervez.

Ingyenes kisvonat

Idén is ingyenes kisvonatos utaztást biztosítanak a Tokodi Pincevölgybe. A kisvonat indulási helyei: Tát, újtelep, Tokod Üveggyár vasútállomás, brikettgyár, Várberek bejárati út, sportpálya (kantin), községháza, templomi buszmegálló, továbbá Ebszőnybánya, Vájár út buszmegálló.

Indulási időpontok:

  • Tát, újtelepről 14:30 és 15:30 között kb. félóránként, 15:30 és 19 óra között kb. negyedóránként, majd 19:45-kor és 20:15-kor.
  • Üveggyár, vasútállomástól 14:35 és 15:35 között kb. félóránként, 15:35 és 19 óra között kb. negyedóránként, majd 19:50-kor és 20:20-kor.
  • Tokod faluból 14:40 és 15:40 között kb. félóránként, 15:40 és 19 óra között kb. negyedóránként, majd 19:55-kor és 20:25-kor.
  • Ebszőnybányáról 16:15-kor és 19:15-kor.

Belépőjegyek, árak

  • A Tokodi Nyitott Pincék eseményre a belépőjegy ára kóstolás nélkül 2.500 Ft/fő (16 éven aluliaknak a belépés ingyenes, tokokodi lakcímkártyával rendelkezőkenk pedig 2.000 Ft/fő).
  • CSOMAG: 8.000 Ft/fő. A csomag tartalmazza a belépőjegy árát kóstolással, 1 db borospoharat, 7 db kóstolójegyet (tokodi lakcímkártyával 9 db kóstolójegyet).
  • További kóstolójegy: 500 Ft/db.

További részletek a Tokodi Nyitott Pincék Facebook-esemény alatt találhatók!

 

 

Forrás, képforrás: dorogimedence.hu

 

Három település maradt napokra csapvíz nélkül a főnyomócső sorozatos törése miatt. Az ÉDV Zrt. most gyorsított eljárásban az egész főgerincet kicseréli. A csőtöréssel érintett településeken lassan áll helyre a szolgáltatás.

Szinte erejükön felül próbált három település a legnagyobb melegben vízhez juttatni lakóit. A településeket ellátó ivóvíz főnyomó vezetéken csőtörések sora állította le a teljes ivóvíz-ellátást. A főgerinc toldozása-foldozása nem volt megoldás, a már időszerű csere mellett döntöttek. 

Csőtörés Nyergesújfalun: kicserélik a főgerincetCsőtörés Nyergesújfalun: kicserélik a főgerincet
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra

Csőtörés-sorozat után csőcsere - új nyomvonalon

Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő teljes lakossága szenvedett a csapvíz-hiánytól közel hat napon keresztül. Mint megírtuk, Nyergesújfalunál, a 10-es főút alatt, az útra merőlegesen futó fővezeték június 11-én szerdán  repedt el először. A javítás idejére elzárták a vizet. Ám amikor újra a rendszerre engedték a vizet, a nyomástól újabb törés keletkezett, egy másik szakaszon. És egy így folytatódott hat napon keresztül, amely miatt ezen időszakra lajtos kocsikból, ásványvízzel látták el a lakosságot, közel 15 ezer embert.

A főgerinc cseréje elengedhetetlen volt,hisz a javítások nem vezettek eredményre. Ezért a rendszer tulajdonosa, a nyergesi önkormányzat gyorsított eljárásban kérte Erős Gábor országgyűlési képviselőn keresztül: biztosítson forrást a minisztérium a beruházásra.

Az Északdunántúli Vízmű Zrt. vagyonkezelésében lévő főgerinc új nyomvonalon történő cseréjére a felmérések elkezdődtek, megrendelték az anyagot is. Az ÉDV Kemma.hu-nak adott tájékoztatása szerint megkezdték a hibákkal érintett, több mint 300 méteres gerincvezeték teljes cseréjének, valamint a kapcsolódó aknákban és gépházban szükséges szerelvények beépítésének előkészítését.

Ezzel remélhetőleg hosszútávú megoldás születik a problémák megelőzésére. Jelenleg a társközművek feltérképezése zajlik. Még a mai napon megérkeznek a munkálatokhoz szükséges anyagok is. Holnap a nyomvonal kiásásával folytatódik a munka.

- részletezte a társaság.

Emellett párhuzamosan folyik a hálózat fokozatos, megfelelő nyomásszint melletti feltöltése. Mint hozzátették: a folyamat hosszabb időt vesz igénybe, hiszen a hálózat és a tározók leürültek, és gyors feltöltéssel egy újabb csőtörést kockáztatnának. Az önkormányzatok és az ÉDV továbbra is ellátják a lakosságot vízzel.

 

Forrás, képforrás: dorogimendence.hu

 

Cikk ajánló

Esztergom adott otthont a Szent Adalbert Központban a térség borászatának egyik...

Kedves Esztergomiak! Egy eldobott 🚬 cigicsikk nemcsak csúnya látványt nyújt, de akár 1000 liter...

  Szombaton rendezik a Visegrád 4 nemzetközi kerékpárverseny magyarországi szakaszát. A...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.