Térségünk

Új játszópark épült Dorogon
A Dorog Város Képviselő-testülete döntésének megfelelően áprilisban megkezdődtek a dorogi Petőfi kisiskola udvarán a felújítási munkálatok, mely során elszállításra került a régi, már használhatatlan játszóvár, ennek helyére pedig egy új, modern játszópark épült.
Ez elsősorban a legkisebbeknek és a napköziseknek nyújt majd lehetőséget arra, hogy hasznosan és kulturált környezetben tölthessék a szabadidejüket.
A játszópark 10 millió forintos beruházási költségét Dorog Város Önkormányzata vállalta magára, az iskola Téli Sport Alapítványa pedig egy 800.000 Ft-os kötél mászókával egészítette ki ezeket a játékokat.
A tervek szerint a gyerekek által már nagyon várt új játszótér Gyermeknapon kerül átadásra.
Borítókép, forrás: Dorog Város Önkormányzata, dorogimedence.hu

A gyalogosok is biztonságban lesznek a 103-as úti vasúti átjáróban
Zebrákat, járdákat és új buszmegállót alakítanak ki. A 103-as főút vasúti átjáróján időszerű fejlesztések valósulnak meg, biztonságosabb lesz.
A 103-as főút táti szakaszán lévő vasúti átjáróban a régóta várt járdát építik ki. Az átkelőnél más fejlesztések is történnek.
Fejlesztik a 103-as főúti vasúti átjárót
Az Esztergom-Komárom vasútvonal a 103-as főutat keresztezi Tát belterületén, az itteni vasúti átjárón sűrű a forgalom. Ám az átjáróban eddig nem volt kiépített járda a gyalogosoknak. A kiépítés azonban néhány hete elkezdődött, már látszik a 10-es úttól induló, jelenleg még murvás járda nyomvonala.
A fejlesztéssel egy időben egy zebrát is kialakítanak az átjáró felé a 10-es főúton, épp ott, ahol eddig is átjártak a gyalogosok, csak zebra nem volt felfestve számukra. Egyúttal kiszélesítik a meglévő buszmegállót is, buszöblöt építenek és megemelik a peront, így kényelmesebb lesz az utasoknak a felszállni a buszokra. A buszmegállóból is vezet majd egy járda a vasúti átjáró irányába.
Zebrákat, járdákat és új buszmegállót alakítanak ki. A 103-as főút vasúti átjáróján időszerű fejlesztések valósulnak meg, biztonságosabb lesz.
Forrás: 24 Óra
A vasúti átjáró autósforgalma igen nagy, pláne, amióta főúttá nyilvánították az út ezen szakaszát is, hiszen az M1-esről Esztergom felé közlekedő teherforgalom egy része errefelé közlekedik. Gyakran előfordul, hogy egy-egy kamion érkezésekor a szembejövő autósok méterekkel előbb megállnak, bevárják a teherautót, mert nem férnek át egyszerre az átjárón. Úgy tudjuk, az átjáró szélesítése is tervben van a közeljövőben.
Forrás, képforrás: kemma.hu

ÜLŐGARNITÚRÁT LOPOTT EGY INTÉZMÉNYBŐL
A férfi egy ismerősét látogatta meg az egyik tokodaltárói intézményben. Ott vetett szemet egy kerti ülőgarnitúrára, ami nagyon megtetszett neki. A tatabányai lakos nem sokat hezitált, felmérte a bútor méreteit, majd április 18-án éjszaka visszament. Az intézmény kerítéséhez közel állt meg az utánfutós gépkocsival, majd gyorsan felpakolta a négyrészes bútort. A feljelentést csak napokkal később tették meg a Dorogi Rendőrkapitányságon. Az adatgyűjtés során – melyben a tarjáni körzeti megbízott is aktívan részt vett – azonosították a hatósági jelzésekkel ellátott járművet. A dorogi nyomozók a napokban gyanúsítottként hallgatták ki a 38 éves tatabányai lakost, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Lopás miatt indult eljárás ellene.
Forrás, képforrás: police.hu

Szja-bevallás: keddenként is kinyitnak az ügyfélszolgálati helyek Komárom-Esztergom vármegyében
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (továbbiakban: NAV) Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága esztergomi kirendeltsége, valamint a kisbéri, komáromi, tatai, oroszlányi NAV-ablakok – a megszokottól eltérően – május 13-án és május 20-án(kedden) is nyitva tartanak:
Kirendeltség: Esztergom Babits Mihály utca 2.
8 órától 12 óráig és 13 órától 15 óráig
Kormányablakokba kihelyezett ügyfélszolgálatok:
Kisbér Angol kert 4.
Komárom Szabadság tér 1.
Oroszlány Szent István tér 1.
Tata Ady Endre utca 24.
8 órától 14 óráig
Forrás, képforrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Rangers 30 - Múltidéző Motoros Találkozó
A Rangers M.C. Hungary motoros klub 1995-ben alakult, és azóta is egy folyamatosan működő, kitartó és összetartó motoros csapatként maradt talpon ebben a mai, egyre személytelenebb, széthúzó világban.
A kilencvenes években, az esztergomi Vadvirág Campingben szerveztük a motoros találkozókat, az Esztergom és Dorog közötti 1117-es főúton pedig a gyorsulási versenyeket.
Évről évre nőtt a rendezvény látogatottsága, több ezer ember jött el és nézte ámulva az akkoriban még ritkaságnak számító nagy köbcentis japán gyorsasági motorokat és élvezte, az akkoriban lehetetlennek tűnő pillanatot, hogy motorok százai között sétálgat és testközelből látja, hallja őket.
Az utolsó találkozónk 2002-ben volt, fájó szívvel, de el kellett engednünk ezt a szálat, mert a rohanó hétköznapok, a sok munka már nem hagyott teret a szervezésnek.
Idén harminc éves a klub. Büszkék vagyunk rá, hogy fent tudtunk maradni, hogy egy olyan erős köteléket képez a klubtagok közötti barátság és bajtársiasság, hogy semmilyen társadalmi, gazdasági mélypont nem tudta ezt a közeget megszüntetni.
Szeretnénk ezt a jubileumi évfordulót méltó módon megünnepelni egy Múltidéző Motoros Találkozó keretein belül.
dátum: 2025.07.11-13.,
helyszín az esztergomi Gran Camping.
Várunk minden motorost, motorosokkal szimpatizálót na és persze azokat, akik régen jöttek minden évben és már ki vannak éhezve erre a páratlan hangulatra, légkörre- Számítunk azokra is, akik annó csak hallottak róla, de nem tudtak eljönni, mert még gyerekként álltak sóvárogva a kerítés túloldalán..
Szeretnénk azt az igazi, hamisítatlan hangulatot visszaidézni, amikor a kötélhúzás, a sörivó-, vizespóló verseny, motor hangerő fitoktatás és gumi füstölés mind a résztvevőkben, mind a nézőkben felébresztette a „szelíd motoros” életérzést.
Várunk Titeket igényes helyszínnel, színvonalas programokkal, koncertekkel, feszített víztükrű medencével, hatalmas zöld területtel a sátorozáshoz, bérelhető faházakkal, minőségi étel- és ital kínálattal!
És ami a leginkább sugallja, hogy a születésnapi bulink HATALMAS BOMBA lesz: a tombola fődíja egy HARLEY-DAVIDSON motorkerékpár !
Forrás: Rangers MC Hungary Facebook oldala
Forráskép: Rangers 30-Múltidéző Motoros Találkozó Facebook oldala