rna ado 1 szazalek

A tavaszi időszakban Budapest, Visegrád és Esztergom a legkedveltebb három belföldi úti cél a Budapest-Közép-Dunavidéki régióban, ahol a foglalások 60 százaléka erre a három településre szól – közölte saját adatai alapján a Szallas.hu csütörtökön.

Megjegyezték: tavasszal a Balaton után a Budapest-Közép-Dunavidék turisztikai régió a második legnépszerűbb térség, az utazók a történelmi és kulturális látnivalók mellett a kirándulási lehetőségeket és a családbarát programokat keresik.

A szállástípusok közül továbbra is a hotelek a legkeresettebbek, tízből négy vendég (41 százalék) ezt választja. A vendégek 20 százaléka apartmant, 19 százaléka vendégházat, 14 százaléka panziót foglalt, míg 6 százalék más szállástípust választott.

A Szallas.hu adatai szerint a foglalások 44 százaléka egyéjszakás, háromból egy vendég két éjszakát marad, míg a vendégek 14 százaléka három éjszakát tölt a régióban. A foglalások több mint fele két főre szól.

A Budapest-Közép-Dunavidék régióba szóló tavaszi foglalások 62 százaléka legfeljebb 70 ezer forint értékű, míg 30 százaléka 70-170 ezer forint közé esik, a fennmaradó 8 százalék pedig 170 ezer forint feletti értékű – közölték.

Legnépszerűbb hazai úti célok a Budapest-Közép-Dunavidék régióban tavasszal, foglalási darabszám alapján:

1. Budapest

2. Visegrád

3. Esztergom

4. Nagymaros

5. Zebegény

Népszerű attrakciók és programok tavasszal a Budapest-Közép-Dunavidék turisztikai régióban (sorrend nélkül):

  • Halászbástya
  • Szépművészeti Múzeum
  • Fővárosi Állat- és Növénykert 
  • Aquaworld Élményfürdő
  • Esztergomi Bazilika – Esztergom 
  • Gödöllői Királyi Kastély – Gödöllő
  • Visegrádi Fellegvár – Visegrád

Forrás:dorogi-medence.hu

Képforrás: vilagjaro.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Az ötvenhatos hősök emléke az élő lelkiismeret, ami ma is kötelez minket - hangsúlyozta a...

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. október 23-án és október 24-én a parkolás a város...

Offline időtöltésre és telefonmentes közösségi élményszerzésre buzdítja a diákokat, szülőket és...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.