Október 23-án Dorogon is fejet hajtottak az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. A városi megemlékezést a Hősök terén tartották, ahol a közösség tagjai együtt idézték fel a 69 évvel ezelőtti események üzenetét.
Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd a Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola diákjai mutatták be „Szabadnak születtél” című műsorukat. A meghitt, mégis erőt sugárzó előadás méltó módon tisztelgett az 1956-os hősök és áldozatok emléke előtt. A diákokat Gubík Anikó készítette fel, a díszletet Széher Edit tervezte, a kórust pedig K. Fódi Krisztina vezényelte.
A csodálatos előadás után a koszorúzás pillanatai következtek. Az ’56-os emlékkőnél koszorút helyeztek el távollétében Erős Gábor, térségünk országgyűlési képviselőjének nevében, Romanek Etelka alelnök a Komárom-Esztergom Vármegyei Közgyűlés nevében, dr. Tittmann János polgármester, Jászberényi Károly és Nagy Attila alpolgármesterek Dorog Város Önkormányzatának nevében.
A nemzetiségi önkormányzatok mellett, városunk intézményei, a Dorogi Rendőrkapitányság, számos civil szervezet, a pártok és a cégek vezetői emlékeztek meg az emlékkőnél. A program a Szózat közös eléneklésével zárult.
Forrás: Dorog Város Önkormányzata / Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat Facebook-oldalak, dorogimedence.hu
Fotók: Dorog Város Önkormányzata Facebook-oldal
Tiltott önkényuralmi jelképet festettek ismeretlenek az esztergomi Kis-Duna sétány több...
A Tatabányai Törvényszék a 2026. május hó 29. napján megtartott előkészítő ülésen hozott ítéletet...
Június 20-án, szombaton este ismét életre kelnek Esztergom múzeumai, galériái és kulturális terei...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.