Szép eredményt ért el a csolnoki Dimenzio Tánc- és Mazsorett Csoport egyik csapata, akik ezüst minősítést szereztek az október 25-én Budapesten megrendezett Mozdulj Manó Tündér Gálán.
A 13. kerületi Láng Sportcsarnokban tartott eseményen számos fiatal tehetség lépett színpadra, akik nemcsak megmérették magukat, hanem értékes színpadi tapasztalatokat is szereztek. A verseny célja, hogy a táncosokat és mazsoretteket motiválja, bátorítsa, valamint lehetőséget adjon számukra a bemutatkozásra vidám, közösségi hangulatban.
A csolnoki lányok lelkesedése és kitartása meghozta gyümölcsét, hiszen a fellépésükért ezüst minősítést vehettek át. A csoport a közösségi oldalán köszönetet mondott a szülőknek a támogatásért, a szervezőknek a lehetőségért, valamint minden táncosnak a sok munkáért és lelkesedésért.
Csolnok Község Önkormányzata is gratulált a fiatal tehetségeknek, hangsúlyozva, hogy teljesítményükkel újra büszkeséget hoztak a településnek.
A Dimenzio Tánc- és Mazsorett Csoport 2011-ben alakult Csolnokon, és azóta számtalan fellépésen örvendeztette meg a közönséget. A csoport tagjai 3 és 15 év közötti fiatalok, akik számára a tánc és a mazsorett igazi szenvedély.
Borítókép: Dimenzio Tánc- és Mazsorett Csoport Facebook-oldala, dorogimedence.hu
A 28. Csolnoki Falunapok keretében adták át a település egyik rangos elismerését, a Csolnokért...
A kormány elindítja a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet, amely a következő tíz évben mintegy...
Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt. Az...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.