V4-csúcs Esztergomban: a versenyképesség, az energia és a biztonság volt a középpontban
December 3-án, szerdán Esztergom adott otthont a Visegrádi Négyek (V4) államfői találkozójának, amelyet a Szent Adalbert Rendezvényközpontban rendeztek meg. A tanácskozás házigazdája Sulyok Tamás köztársasági elnök volt, aki lengyel, szlovák és cseh kollégáival együtt vitatta meg a közép-európai térséget érintő legfontosabb gazdasági, energetikai, biztonsági és társadalmi kérdéseket. A tanácskozás végén a résztvevők közösen ellátogattak az Esztergomi Adventi Vásárba.
A magyar államfő hangsúlyozta: a visegrádi együttműködés máig a közép-európai stabilitás egyik legfontosabb pillére. Kiemelte, hogy a régió országai közös kihívásokkal szembesülnek a gazdaság, az energiabiztonság, a digitalizáció és a demográfia területén, ezért a szoros együttműködésnek nincs alternatívája.
A találkozón a V4-es térség versenyképességének erősítése mellett kiemelt figyelmet kapott az energetikai együttműködés is. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az energiaellátás biztonsága és az árstabilitás alapvetően meghatározza az ipar és a gazdaság jövőjét. Szó volt a régió országai közötti energetikai infrastruktúra további fejlesztéséről, valamint a külső energiafüggőség csökkentéséről is.
A biztonságpolitika szintén hangsúlyos témája volt az egyeztetésnek. A V4-országok vezetői megerősítették: a térség biztonsága közös felelősség, amelynek megőrzésében fontos szerepe van a transzatlanti együttműködésnek is. A lengyel, a szlovák és a cseh államfő egyaránt a visegrádi formátum megerősítésének fontosságát hangsúlyozta, mint Közép-Európa egységes hangját az Európai Unión belül.
A megbeszélésen a klímapolitika, a gazdasági átalakulás, valamint a mesterséges intelligencia szerepe is szóba került. A vezetők egyetértettek abban, hogy az MI a termelékenység növelésének egyik kulcseszköze lehet, ugyanakkor fontos, hogy a technológiai fejlődés az emberi értékeket és a méltóságot is tiszteletben tartsa. Emellett kitértek az oktatási rendszerek megújításának szükségességére is annak érdekében, hogy azok alkalmazkodni tudjanak a gyorsan változó világhoz.
A találkozón a Nemzetközi Visegrádi Alap szerepét is méltatták, amely immár 25 éve segíti a V4-országok együttműködését a kultúra, az oktatás, a kutatás, az innováció és a turizmus területén.
Felhasznált forrás: MTI, dorogimedence.hu
Fotók: Hernádi Ádám Facebook-oldala,

