rna ado 1 szazalek

 

Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata forgalomkorlátozási ütemtervet tett közzé a Dobogókői út–Terézia utca–Petőfi Sándor utca csomópontjában épült, úgynevezett „piskóta” körforgalom fejlesztésének második üteméhez kapcsolódóan.

A tájékoztatás szerint a munkák miatt több időszakban is módosul a forgalmi rend, illetve egyes szakaszokon lezárásokra kell készülni.

A közlésben szereplő ütemezés:

  • február 16. és 2026. május 4. között (0–24 óráig)
    A Mély út és a Petőfi Sándor utca között félpályás lezárás lesz érvényben. A forgalom egyirányú, a Petőfi Sándor utca irányába haladhat.
  • február 23–24. között, valamint április 13–19. között (0–24 óráig)
    A Sugár út lezárásra kerül. Emellett a Mély út és a Petőfi Sándor utca között továbbra is félpályás lezárás és egyirányú forgalom lesz a Petőfi Sándor utca irányába.
  • május 4. és július 31. között (0–24 óráig)
    A Mély út és a Petőfi Sándor utca között ismét félpályás lezárásra és a Petőfi Sándor utca irányába egyirányú forgalomra kell számítani.
  • május 9–10. között, valamint május 14–17. között
    A Mély út lezárva lesz, a Dobogókői út pedig a Mély útnál szintén lezárásra kerül. A Sugár út és a Petőfi Sándor utca között félpályás lezárás mellett a forgalom egyirányú lesz a Petőfi Sándor utca irányába.

Az önkormányzat a hivatalos felületén térképeketis közzétett az egyes ütemekhez, ezért az érintett időszakokban közlekedőknek érdemes előre tervezni, és figyelni a helyszíni jelzéseket.

Borítókép, forrás: esztergom.hu, dorogimedence.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Régóta esedékes fejlesztés indul hamarosan a Nagysáp és Bajna közti szerpentinen. A 103-as főúton...

A 2026-os választás legfontosabb tétjéről beszélt a miniszterelnök Szombathelyen. A DPK...

  Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata forgalomkorlátozási ütemtervet tett közzé a...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.