Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő-testülete elfogadta a 2026. évi költségvetést, amelyben a városvezetés többek között a járdafelújítási program folytatását is kiemelte.
Hernádi Ádám polgármester most újabb videós bejegyzésben erősítette meg, hogy a munkák valóban folytatódnak, és konkrét helyszíneket is megnevezett.
A tájékoztatás szerint az idei fejlesztések egyik fontos eleme az Esze Tamás utca burkolatának cseréje lesz, mivel az út állapota már indokolttá teszi a felújítást. Emellett első ütemben megépül a Táti út hiányzó járdaszakasza a jobb oldalon, a Hősök terétől egészen a Nefelejcs utcáig.
Új járda készül az Eperjesi utcában is, a Tópart utcánál, ahol korábban egyáltalán nem volt kiépített gyalogosfelület. A városvezetés emellett folytatja a Deák Ferenc utcában zajló munkákat is, azon a szakaszon, ahol jelenleg közműfejlesztések történnek.
A polgármester hangsúlyozta: a város nem áll meg, a járda- és utcafelújítási program a következő időszakban is folytatódik.
Borítókép: illusztráció (freepik.com)
Forrás: dorogimedence.hu
A 28. Csolnoki Falunapok keretében adták át a település egyik rangos elismerését, a Csolnokért...
A kormány elindítja a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet, amely a következő tíz évben mintegy...
Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt. Az...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.