rna ado 1 szazalek

 

Április 18-án, szombaton közös faültetést szervezett a Dorogi Bányászok Horgász Egyesülete az esztergomi Palatinus-tónál, ahol összesen 55 darab fát ültettek el.

Az akcióban helyi lakosok, horgászok és önkéntesek is részt vettek, valamint csatlakozott Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere és Szarvas Dávid, az Esztergomi Szent István Strandfürdő vezetője is. A résztvevők együtt dolgoztak azon, hogy tovább szépüljön a tó környezete és hosszú távon is élhetőbbé váljon a terület.

A faültetés során őshonos fajokat telepítettek, többek között égert, szomorúfüzet, kőrist, kislevelű hársat, mezei juhart és vénic-szilt. A növényeket az önkormányzat a Zöld Oázis pályázaton elnyert forrásból biztosította.

szervezők kiemelték: az összefogásnak köszönhetően rövid idő alatt sikerült jelentős számú fát elültetni a Pala-tó partján. A közös munka jó hangulatban telt, a nap végén pedig az egyesület vendéglátásával, egy tál babgulyással zárták az eseményt.

Az akció nemcsak a környezet szépítését szolgálta, hanem közösségépítő szerepe is volt, hiszen a résztvevők együtt tettek a Palatinus-tó és környékének jövőjéért.

 

Fotók: DBHE Dorogi Bányászok Horgász Egyesülete Facebook-oldal / Hernádi Ádám Facebook-oldala,dorogimedence.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli...

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a...

  A napokban megkezdődött az Arany János utca járdájának felújítása Esztergomban a Kossuth...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.