rna ado 1 szazalek

 

Első helyezést ért el az ESZC Bottyán János Technikum 9. NyA osztálya az Esztergomi Rendőrkapitányság által meghirdetett bűnmegelőzési pályázaton.

A diákok a „Nem vagy egyedül” című kisfilmet készítették el, amely az iskolai bántalmazás témáját dolgozza fel. Az alkotás nemcsak kreatív és elgondolkodtató lett, hanem olyan erős üzenetet is közvetít, hogy a rendőrség a jövőben kortárs szemléletformáló programokban is fel kívánja használni.

A film elkészítését Németh Gergő koordinálta, aki a rendezői és vágói feladatokat is ellátta, míg az osztály munkáját Horváth Zoltán osztályfőnök fogta össze.

A sikerhez jutalom is társult: a diákok egy közös pizzázáson már túl vannak a Rizzo Pizzéria jóvoltából, emellett egy filmnézés is vár rájuk a nyergesújfalui 10’S Moziban, valamint ellátogathatnak a tatabányai rendőrkapitányság Taktikai Házába is.

Az elismerés jól mutatja, hogy a fiatalok kreatív eszközökkel is képesek fontos társadalmi kérdésekre felhívni a figyelmet, miközben értékes üzenetet közvetítenek kortársaik felé.

Fotók, forrás: ESZC Bottyán János Technikum, dorogimedence.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  Májusban a könyvtár nemcsak a könyvekről szól: lesz itt közösségi olvasás, kézműveskedés,...

  Esztergom közösségi tere, a Kapcsolatok Háza a tavasz utolsó hetében is változatos...

  Kiemelkedő sikereket értek el az esztergomi Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola növendékei a...

netfone 2024 11

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.