rna ado 1 szazalek

 

A napokban megkezdődött az Arany János utca járdájának felújítása Esztergomban a Kossuth Lajos utca és a Simor János utca közötti szakaszon – tájékoztatott közösségi oldalán Hernádi Ádám polgármester.

A városvezető szerint egy régóta fennálló problémát orvosolnak a beruházással, amelynek eredményeként biztonságosabb és rendezettebb környezet várja majd az itt gyalogosan közlekedőket. A munkálatok várhatóan még két hétig tartanak.

A felújítással kapcsolatban sokan az úttest állapotát is szóvá teszik, azonban a polgármester hangsúlyozta, hogy a tartós megoldás érdekében először a szükséges közműcseréket kell elvégezni. Ezek a munkák a közműszolgáltatók feladatkörébe tartoznak.

Mint fogalmazott, ha a sorrendet nem tartják be, könnyen előfordulhat, hogy egy frissen felújított útburkolatot rövid időn belül ismét fel kell bontani. Példaként a Schweidel utat említette, ahol az elöregedett közműhálózat miatt az ismétlődő csőtörések rendszeresen útfelbontásokat tesznek szükségessé.

A kivitelezés ideje alatt az önkormányzat fokozott figyelmet és körültekintést kér az érintett területen közlekedőktől.

A járdafelújítás befejezését követően az Arany János utca érintett szakasza korszerűbb és biztonságosabb környezetet biztosíthat majd a gyalogosok számára.

Borítókép: Hernádi Ádám Facebook-oldala, dorogimedence.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli...

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a...

  A napokban megkezdődött az Arany János utca járdájának felújítása Esztergomban a Kossuth...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.