Mély fájdalommal, de életműve előtt tisztelegve tudatjuk, hogy életének 84. évében elhunyt Földes Vilmos – vagy ahogyan a legtöbben, az olvasók és a szakma ismerték: VILL –, Esztergom utolsó klasszikus karikaturistája, elismert rajztanár és főiskolai docens.

Végső búcsújára stílusosan a névnapján került sor. Távozásával nemcsak egy gazdag humort és éles látásmódot képviselő embert veszítettünk el, hanem egy olyan letűnő korszakot is, amelyben a vonal, a rajz egyszerre volt finom irónia, mély társadalomkritika és közérthető közéleti reflexió.

Egy esztergomi életút a formatervezéstől a katedráig

Földes Vilmos élete ezer szállal kötődött szülővárosához: 1942-ben született Esztergomban, és egész életét itt élte le. Egykori ferences diákként korán kitűnt rendkívüli rajztehetségével. Első jelentős karikatúra-kiállítása a Műcsarnokban nyílt meg, s ez a korai siker a formatervezés világa felé indította el. A Szemüvegkeret Gyár munkatársaként külföldi tanulmányutakon, nemzetközi kiállításokon szívta magába a kor legfrissebb művészeti és dizájnirányzatait.

Bár a grafika és a karikatúra végigkísérte az életét, igazi hivatásának a pedagógiát tekintette. Munka mellett végezte el főiskolai és egyetemi tanulmányait, majd szülővárosában teljesedett ki oktatói pályája. Főiskolai docensként és tanszékvezetőként generációknak adta át a vizuális kultúra szeretetét, a szakmai igényességet és egyedi látásmódját. Tagja volt a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségnek, munkásságát pedig számos nívós szakmai elismerés kísérte (többek között a Magyar Nemzet Európai Uniós Hírlevele és a Külügyminisztérium közös pályázatának díja, valamint a III. Magyar Karikatúra Fesztivál elismerése).

A magyar karikatúra elitjének „szerény közkatonája”

Karikaturistaként a hazai sajtó aranykorának szinte minden jelentős lapjában jelen volt. Rajzaival rendszeresen találkozhattak az olvasók a Ludas Matyi, a Hahota, a Pajtás, a Televízió és Rádió Újság, a Szabad Föld, a Népsport, a Figyelő, a Magyar Ifjúság, a Dolgozók Lapja, a Néphadsereg, az Igaz Szó, a Pörgető, valamint helyben az Esztergom és Vidéke hasábjain. A magyar karikatúra nagy nemzedékének szűk elitjéhez tartozott.

Pályatársa és barátja, a neves karikaturista, Balázs-Piri Balázs egy 1988-as dorogi kiállításmegnyitón így jellemezte őt:

„Földes Vilmos grafikus-művész, aki, merem állítani, a világ legszerényebb karikaturistája [...] ennek a mosolyeszménynek a felesküdött katonája. A mosoly hadseregében talán nem ő a tábornok, talán csak egyszerű közkatona, de ő az, aki mindig az első sorban harcol és soha meg nem futamodik. És meglehet, hogy a csatát a tábornokok irányítják, de a közkatonák nyerik meg. Földes Vilmos mindig megnyeri a maga csatáját.”

Balázs-Piri ugyanott kiemelte Földes pedagógusi érdemeit is: a karikatúrát tisztasága, sallangmentes formanyelve miatt a vizuális nevelés kiváló eszközének tartotta, amellyel VILL – művész és pedagógus egy személyben – kézen fogva vezette be a fiatalokat a képzőművészet szeretetébe.

Egy korszak vége, egy örökség kezdete

A nyomtatott sajtó visszaszorulásával és a klasszikus karikatúra háttérbe szorulásával az a miliő is eltűnt, amelyben VILL alkotott. Betegsége az utolsó időszakban ágyhoz kötötte, Szent Tamás-hegy lábánál fekvő otthonában felesége és fia vették körül szeretettel, s bár a személyes interjúkra, újabb beszélgetésekre már nem maradt idő, egy emberöltőnyi zseniális alkotás, eredeti rajz és újságkivágás maradt utána.

Földes Vilmos hitvallása szerint a karikatúra nem váltja meg a világot, de a nevetés és a mosoly képessége átsegít minket az élet válságos időszakain: „aki mosolyogni tud, élni is tud”.

Ha VILL lerajzolhatná a saját utolsó útját, a búcsúzó tömeg soraiban biztosan ott lenne az a jellegzetes, finom, „villes” mosoly is. Neve, szellemisége és letisztult humora tovább él rajzaiban, tanítványaiban és mindannyiunk emlékezetében.

Nyugodjék békében!

Forrás/fotó: Esztergom Anno facebook oldal