rna ado 1 szazalek

A társadalmi felelősségvállalás jegyében az alap- és középfokú oktatási intézmények mellett alapítványokat, különböző szervezeteket is támogat a Richter Gedeon Nyrt., az ünnepek előtt 6 millió forintot utal át a cég az esztergomi Vaszary Kolos Kórház alapítványának számlájára – tudtuk meg a vállalattól.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Richter több mint két évtizeddel ezelőtt az egyik alapítója volt a Vaszary Kolos Bíboros Kórházalapító Emlékezetére Közhasznú Alapítványnak, a szervezet és a vállalat azóta is szoros kapcsolatban áll egymással, igen sikeres az együttműködésük. Éppen ezért az alapítástól kezdve a dorogi gyáregység mindenkori főmérnöke a szervezet egyik kuratóriumi tagja. Ennek értelmében jelenleg Garai Zoltán főmérnök képviseli a Richter Gedeon Nyrt.-t a kuratóriumban.

 

A cég hosszú évek óta támogatja az említett alapítványt, az elmúlt húsz év alatt összesen mintegy 90 millió forint pénzbeli támogatást nyújtottak a részükre. Garai Zoltán lapunknak korábban elmondta, hogy a támogatási összeg 2020-tól kezdve évente 3-4 millió forint volt, tavaly 5 millió forinttal segítették a szervezetet. Ezekből az összegekből az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban, illetve az intézményhez tartozó Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelőben is megvalósultak különböző fejlesztések. Többek között speciális felszerelések, tárgyi eszközök megvásárlására is lehetőség nyílt, valamint ezeknek az összegeknek egy-egy részét akár a kórházi állományban dolgozók továbbképzésére, valamint online oktatási anyagok beszerzésére is fordíthatták.

Az idei, Dorog környéki iskoláknak nyújtott támogatások, illetve az abból megvásárolt eszközök átadója mellett beszámoltunk arról is, hogy a Richter Gedeon Nyrt. Dorogi Gyáregysége 2023 nyarán 720 ezer forint értékben támogatta az esztergomi kórházat, az intézmény számára számítógépeket, illetve monitorokat adományoztak. Idén, még karácsony előtt 6 millió forintot fognak átutalni a kórház alapítványának, mellyel hozzájárulhatnak az intézmény további fejlődéséhez és az egészségügyi ellátás színvonalának további növekedéséhez.

 

Forrás: kemma.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

  2026. június 13-án, szombaton ünnepélyes keretek között került sor az esztergomi Városháza...

  Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli...

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.