A hőség elleni védekezés egész hétvégén folyamatos volt: országszerte több mint 400 helyen osztottak ivóvizet, 130 ezer liternél is többet juttattak el az emberekhez, 722 helyszínen működött párakapu, 110 településen volt vagy van érvényben valamilyen szintű vízkorlátozás. A tűzoltóknak pedig már több mint 350 szabadtéri tűzhöz kellett kivonulniuk - közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán.
Magyar Péter a videóban azt mondta: az Országos Kórházi Főigazgatóság jelentése szerint szombaton és vasárnap egyetlen tervezett műtét sem maradt el, ugyanakkor öt intenzív osztályon hibásodott meg a klímaberendezés, amelyek javítását azonnal megkezdték.
Több kórházban, így az Országos Onkológiai Intézetben is vannak fennakadások a klímarendszerek korábbi karbantartásának, javításának elmaradása miatt - tette hozzá, jelezve, hogy Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter folyamatosan kapcsolatban áll a kórházakkal, és a kormány minden lehetséges támogatást megad a meghibásodások mielőbbi elhárításához.
Magyar Péter közölte azt is, hogy a MÁV hálózatán 25 vasútvonalon volt érvényben sebességkorlátozás a rendkívüli hőség miatt; az M1-es és M7-es autópályán kialakult torlódásokban több ezer palack ásványvizet osztottak ki az autósoknak.
A kormányfő úgy folytatta, hogy a hétvégén több tízezer ember vett részt szabadtéri rendezvényeken: a Magyar Honvédség a tiszaújvárosi triatlonversenyre, az orfűi fesztiválra és a zalacsányi Örvényes Völgy Fesztiválra is ivóvizet szállított. Budapesten a Pride szervezőivel történt egyeztetés nyomán a honvédség 14 ezer zacskózott ivóvizet biztosított a résztvevők számára.
Továbbá arra kérnek minden munkáltatót, hogy ahol erre lehetőség van, biztosítsák a távmunkát vagy a rövidített munkavégzést, ahol pedig ez nem lehetséges, gondoskodjanak megfelelő védőitalról, pihenőidőről és klimatizált munkakörnyezetről - emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve: azt is kérik, a hétfőre és keddre tervezett kültéri munkavégzést ütemezzék át későbbi időpontokra.
Magyar Péter arra kérte a vendéglátóhelyeket, hogy a következő napokban biztosítsanak egy pohár ivóvizet és szükség esetén mosdóhasználatot minden arra rászorulónak, és kérte a templomok, közintézmények, hűtött helyiségek megnyitását a következő két napban.
Forrás, képforras: mti.hu
A hőség elleni védekezés egész hétvégén folyamatos volt: országszerte több mint 400 helyen...
Súlyos tűzeset történt vasárnapról hétfőre virradó éjjel Párkány (Štúrovo) szívében. A...
A Magyar Posta a rendkívüli hőségre való tekintettel átmeneti intézkedéseket vezetett be a...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.