rna ado 1 szazalek

Börtönbüntetést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki egy másik hajléktalan férfit bántalmazott az esztergomi vasútállomás váróteremben. Az elkövető korábban már emberölés miatt ült 10 évet.

A vádirat szerint az ittas elkövető és sértett 2023. december 29-én az esztergomi vasútállomás várótermében tartózkodtak. Az elkövető a sértettet többször megpofozta, arcához közel hajolva ordított vele, sapkáját, haját rángatta, fejét ütötte, öklét összeszorítva fenyegette. A sértett végig hárított, nem ütött vissza, fejét lehajtotta, próbálta kikerülni a támadót, másik padra ült, vagy arrébb ment, hogy minél távolabb tartsa magától a férfit. Ennek ellenére az elkövető folytatta az erőszakos, támadó magatartását, ezért sértett egy konyhai kiskést vett elő azért, hogy ezzel tartsa magától távol az elkövetőt. A sértett a kést maga előtt tartotta, amikor az elkövető újra rátámadt. Ekkor az elkövető a földre rántotta és leszorította sértettet. 

Az elkövetőt a bíróság 2013-ban emberölés bűntette miatt 12 év fegyházra ítélte, amelyből 2023. július 8-án szabadult.

A garázdaság vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat 1 év 2 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú ítéletet az ügyész, vádlott és védő tudomásul vette, így az kihirdetését követően jogerőssé vált.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Megosztás

Cikk ajánló

  2026. június 13-án, szombaton ünnepélyes keretek között került sor az esztergomi Városháza...

  Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli...

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.