A Szolnoki Járási Ügyészség módosította az általa a Szolnoki Járásbírósághoz benyújtott vádat a tavaly nyáron, a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazással kapcsolatban. Az egykori jászberényi karateedző tettleg és szóval is bántalmazott, illetve megalázott egy hét esztendős kisfiút, akit többedmagával a férfi felügyeletére bíztak. Az ügyészség a „maradandó fogyatékosság” okozását nem találta bizonyítottnak, ezért a jövő héten, február 26-án a Szolnoki Járásbíróságon délelőtt kezdődő előkészítő ülésen „csupán” a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettét fogja az 56 esztendős vádlott terhére felróni – írja a Szoljon.hu. Az ügyészség a férfival szemben – arra az esetre, ha a bűncselekmények elkövetését a váddal egyezően beismeri – két és fél év börtönbüntetés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság a jászberényi karateedzőt véglegesen tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek során 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.
A vádirat ismertetése során felelevenítették a szolnoki kalandparkban történt incidenst, a történetről bővebben IDE kattintva olvashat.
Forrás: Kemma
Képforrás: Eztnezd.net
Zárt Telegram-csoport, kriptovalutás fizetés és csomagautomatákba rejtett kábítószer – a...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot és az érintett közlekedőket, hogy 2026. április 13-án...
Esztergom ismét vendégül látja a földművelőket és a hagyománytisztelőket: 2026. április...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.