Tragikus baleset történt tegnap este Fejér megyében, egy fiatal mentőtiszt és a férje veszítette életét. A rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 8-án 19 óra 15 perc körül a Soponyát Kislánggal összekötő úton, Soponya felé közlekedett Suzuki típusú autójával, az adott útszakaszra maximálisan megengedett 40 km/h sebességhatárt túllépve egy 30 éves nő.
A rendőrség szerint a haladása során, ismeretlen ok miatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy ott szintén a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedő Audi típusú személygépjárművel.
Az ütközés következtében a Suzuki vezetője és 32 éves férfi utasa olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket veszítették. Az Audit vezető férfit a mentők kórházba szállították. A baleset körülményeit a Székesfehérvári Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.
„Barbara az enyingi mentőállomás fiatal mentőtisztje volt, aki 2025. június 1-jén csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez. Nyitott, közvetlen személyisége miatt hamar az enyingi közösség megbecsült tagjává vált, rövid idő alatt szoros baráti kapcsolatokat alakított ki bajtársaival. Tragikus balesete nappalos szolgálatát követően történt” – számolt be a tragédiáról az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.
“Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy tegnap, Kisláng és Soponya között, tragikus közúti balesetben, a helyszínen életét vesztette egy enyingi mentőtiszt kollégánk és szeretett férje. Egységünk a helyszínen teljesített szolgálatot, és saját szemünkkel láttuk azt a fájdalmas veszteséget, amely nemcsak a bajtársakat, hanem az egész közösséget megrázta” – írta a Polgárdi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság közösségi oldalán.
Forrás, képforrás: kekvillogo.hu, omsz
A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a...
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2026. május 1-jén 07.00 órától május 2-án...
A DELTA program keretében a rendőrök egy nőt vettek őrizetbe, aki Esztergom térségében kristályt...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.