Sokkoló, ahogy Tamás megölte a kétgyermekes Barbarát Komáromban

A megölt nőre a gyilkos édesanyja talált rá. A volt sógora azt mondta, hogy a férfi és az áldozata barátok voltak és gyakran együtt drogoztak.
A kétgyermekes Barbarát a barátja gyilkolt meg kegyetlenül Komáromban csütörtökön. A vérbefagyott holttestet - úgy tudjuk - gyilkos édesanyja találta meg, ő értesítette a rendőrséget.
A helyiek szerint a gyilkos rendszeresen fogyasztott kábítószert, a metkristály rabja volt. Feltehetően a tragédia napján is fogyasztott a szerből, amikor összeveszett Barbarával és meggyilkolta.
Azt hallottam, hogy levágta neki a fejét és berakta a taligába és letakarta egy ronggyal
– mondta a korábban a Tényeknek egy helyi.
Később azonban kiderült, hogy ez nem igaz. Az tévesztette meg a szomszédokat, hogy a férfi a szinte teljesen szétverte a nő fejét.
A rendőrök végül elkapták a férfit. Az áldozat volt sógora és egyben a gyilkos jó ismerőse a Tényeknek azt mondta, Tamás nem volt rossz ember, csak a kábítószer miatt kifordult önmagából.
A srácot úgy tudnám jellemezni, mert ismertem személyesen, hogy egy normális, kiegyensúlyozott srác volt addig, ameddig nem jutott hozzá ehhez a kábítószerhez
– árulta el a volt sógora, aki szerint a gyilkos és az áldozat nem éltek együtt, csak barátok voltak.
Tudomásom szerint nem voltak élettársak, csak barátok voltak és a kábítószerezés volt a közös pont náluk én így tudom
– tette hozzá.
Az áldozatnak két kisgyereke van, ők most nevelőszülőknél vannak. Barbara halála előtt azért küzdött, hogy visszakaphassa őket.
Hárman vannak testvérek, van egy ikertestvére, a Noémi és a nagymama nevelte fel őket
– fűzte hozzá a férfi.
A gyilkost őrizetbe vette a rendőrség és emberöléssel gyanúsítják. Letartóztatásáról vasárnap dönt a bíróság.
Forrás: tv2.hu